Ukrajna előkészületek nélküli, felkészületlen uniós csatlakozása katasztrófához vezethet, veszélybe sodorhatja Európa minden polgárát, veszélybe kerülhet a nyugdíj, az egészségbiztosítás, „ezért vegyünk részt a Voks 2025 szavazáson és szavazzunk nemmel” – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter kedden Sümegen tartott sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető Navracsics Tibor közigazgatási miniszterrel közösen, a lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatóján kiemelte: a gazdák tapasztalatból tudják, átélték, hogy mit okozott az EU és Ukrajna között megszületett szabadkereskedelmi egyezmény.
Szavai szerint az egyezmény összeomló belső piacot, elveszett jövőképet, bizonytalan élelmiszerminőséget hozott magával, hiszen az Ukrajnában készülő tömegtermékek bizonytalan eredetűek, ezzel szemben az uniós gazdáknak a termőföldtől az asztalig ellenőrzött körülmények között kell termelniük.
– mondta.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy „az Európai Bizottság gyorsító pályát ígért Ukrajnának az uniós tagság elérése érdekében. Ez ügyben meg sem kereste a tagállamokat, hanem feltételezte, hogy részükről egyöntetű lesz a támogatás.” Hozzátette, a magyar kormány a nemzet érdekeit kívánja képviselni, „ezért fordultunk a választópolgárokhoz a Voks 2025 formájában”.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


