Lapértesülés szerint eladja a kormány egyebek mellett a NAV, az Államkincsár, és egy kormányzati főhivatal épületeit.
Egyszerre öt különböző, milliárdos értékű állami ingatlanra hirdetett árverést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) – írja a G7.hu.
Az ötből négy épületet jó eséllyel még évekig nem veheti birtokba majd a vevő, azokat ugyanis különböző állami szervezetek bérlik.
Az MNV sorra hirdeti meg a nagy értékű állami ingatlanokat. A Belügyminisztérium épületét már el is adták valamivel több mint 50 milliárd forintért; a Nemzetgazdasági Minisztériumnak otthont adó, 37 milliárd forintra taksált irodaház árverése pedig nyolc nap múlva indul.
Ebbe a folyamatba illeszkedik a most meghirdetett csomag is, amely nem az egyes ingatlanok értéke miatt érdekes, hanem azért, mert egyszerre nem igazán szokott ennyi nagy értékű épületet elárverezni a vagyonkezelő – írja a lap.
Az ötből a legnagyobb értékű ingatlan a főváros IX. kerületében, a Duna-part közelében található egykori Concordia-malom, amelynek kikiáltási ára közel 8,5 milliárd forint. A bő kéthektáros területen található épületben több ezer négyzetméternyi iroda van.
Nem marad el sokkal a ferencvárosi ingatlan értékétől a két, egymástól és a parlamenttől is néhány lépésre található irodaház kikiáltási ára sem. A Zoltán és Garibaldi utcai épületek paraméterei nagyon hasonlóak, mindkettő alapterülete 1300-1500 négyzetméter, és egyaránt bő 7 milliárd forintról indulhat rájuk a licit.
Nagyjából fele ekkora a negyedik ingatlannak. A II. János Pál pápa téri irodaház 876 négyzetméteres, és 2,7 milliárd forintért hirdeti az MNV.
Az ötödik ingatlan is egy irodaház a főváros VIII. kerületében. Ennek alapterülete közel 1200 négyzetméter, a kezdőára pedig 1,9 milliárd forint.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


