Nagy hírt jelentett be a Fradi

Nagy hírt jelentett be a Fradi

Szerhij Rebrov vezetőedző meghosszabbította szerződését a Ferencváros labdarúgócsapatával.

A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint az ukrán szakember további három évre írt alá.

Hírdetés

„Rebrovnak határozott és célratörő elképzelései vannak a futballról” – olvasható az FTC honlapján.

A 45 éves tréner tavaly augusztusban érkezett a zöld-fehérekhez, akiket rögtön első idényében bajnoki címre vezetett. A csapat a Bajnokok Ligája-selejtező első körében kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta el a bolgár Ludogorecet, és így 15 év után nyert párharcot a legrangosabb európai kupasorozatban.

A játékosként 75-szörös ukrán válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »