Nagy Feró nem érti mi a baj, Bayert is elküldi a pi**-ba

Nagy Feró nem érti mi a baj, Bayert is elküldi a pi**-ba

Nagy Feró nem érti mi a baj, Bayert is elküldi a pi**-ba Lajos P. János2025. 10. 27., h – 18:44 Budapest |

Nagy Feró, a Beatrice egykori frontembere a minapi botrányos nyilatkozata után sem hátrál meg, pedig már a kormányszóvivő is bírálta. Habár a Fidesz megmondóemberei is óvatosan bírálják a vállalhatatlan dolgokat mondó, a kormánypártot támogató rocker mellett, a párt maga nem érti mi a baj. 

Hétfőn Vitályos Eszter magyar kormányszóvivő elhatárolódott attól, amit Nagy Feró rocker még a csütörtöki Békemeneten mondott. Nagy Feró a Szőlő utcai botrányra (a gyerekotthon volt vezetője prostitúcióra kényszerítette a bentlakókat) vonatkozó kérdésre arról beszélt, hogy az igazgató

 „csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresték a pénzt ezzel, mindenki jól járt, nem?” 

 Kérj bocsánatot, aztán igyunk 

Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint Nagy Ferót zenészként megilleti a tisztelet, de ő nőként és anyaként nem tud elmenni szó nélkül amellett, ha „valaki olyan kijelentéseket tesz, amelyek relativizálják a kiszolgáltatott helyzetben lévők szenvedését. A szavak ereje nagyobb, mint gondolnánk – és ezek a mondatok sokakat sebezhetnek meg újra. Minden ilyen kijelentéstől elhatárolódom.” 

A kormányszóvivő mellett a Fidesz legharciasabb publicistája, Bayer Zsolt is üzent Nagy Ferónak a Szőlő utcai nyilatkozata miatt. Bayer rövid üzenete a Magyar Nemzetben jelent meg „Drága Feró!” megszólítással. 

„Tudod, hogy a barátom vagy, szeretlek, és ezen semmi sem fog változtatni. De most meggondolatlan voltál és ostobaságot, bántó dolgot mondtál azokról a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes, kiszolgáltatott lányokról. Kérj bocsánatot, ahogy férfihoz illik, aztán igyunk meg valamit” 

Hírdetés

– üzente Bayer Nagy Ferónak.   

Nem adja vissza a Kossuth-díjat 

Nagy Feró eddig fenntartotta a nyilatkozatát, szombaton az RTL-nek arról beszélt, hogy talán kicsit túllőtt a célon, de nincs mit visszavonnia. A Kossuth díját és a díszpolgári címét pedig nem adná vissza, noha ezt többen követelték. A Blikk telefonon érte utol Nagy Ferót, aki azt mondta, még nem olvasta Bayer Zsolt nyílt levelét. Arra a kérdésre, hogy tervez-e bocsánatot kérni, az énekes azt mondta: 

„Nincs hozzáfűzni valóm. Kitől kérjek bocsánatot, magamtól? Kit bántottam meg?” 

Bayer Zsolt nyílt levelét pedig így kommentálta: 

„Ha a Bayer Zsolt ezt mondta, akkor majd elküldöm én a pi…ba, jó?” 

Azt is hozzátette, hogy Bayer Zsolt régi, személyes jó barátja. „Nem én vagyok a bűnös, hanem az, aki vitte a lányokat” – mondta Nagy Feró, aki hangsúlyozta, hogy a Kossuth-díjat nem azért kapta, hogy „befogja a pofáját”. 

A Fidesz a Blikk megkeresésére úgy reagált: „Képmutatók és kétszínűek azok, akik Nagy Ferót támadják, mert közben a legnagyobb bántalmazót, Magyar Pétert minden erejükkel védik.” 

(444, só) 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »