Nagy égés lehet a szlovákiai pápalátogatás

Nagy égés lehet a szlovákiai pápalátogatás

A háromnapos! Mert ugye eddig alig 30 ezer hívő regisztrálódott a szeptemberi pápalátogatás különböző helyszíneire, ami komolyan alulmúlja az előzetes várakozást. Ha csak arra gondolunk, hogy legutóbb, 2003-ban 400 ezer szlovákiai hívő örvendezett II. János Pál pápa látogatásának, elég visszafogott az érdeklődés.

Szlovákia katolikus ország, ezért tény és való, hogy a kisebb érdeklődés elsősorban a koronavírus-járvány közeledő harmadik (vagy negyedik) hullámának tudható be. Egészségvédelmi okok miatt bizonyára sokan döntöttek inkább a televíziós közvetítés megtekintése mellett. Az ország alacsony átoltottsága mellett ez viszont érthető is.

Viszont a csekély érdeklődés kellemetlen az országvezető közjogi méltóságok, a pápa meghívói számára.

Egyrészt nem lehet azzal hencegni, hogy milyen magas az országban a beoltottak száma, mennyire biztonságos ez az ország, másrészt azzal sem, hogy emiatt ennyien meg annyian vettek részt a pápalátogatás háromnapos rendezvénysorozatán.

Ezért már szóba került az is, hogy a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára is lehetővé teszik a részvételt a pápalátogatás valamelyik helyszínén, különleges óvintézkedések mellett.

A KDH is felszólította a kormányt, hogy módosítson a rendezvényeken való részvétel feltételein. Milan Krajniak munkaügyi miniszter is úgy gondolja, hogy a pápalátogatás során nem okozhat gondot elkülöníteni szektorokat azok számára, akik még nem rendelkeznek teljes védettséggel. Döntés egyelőre még nem született erről. Bár nehezen elképzelhető ennek a megvalósítása, egy kordon nem igen tudja megállítani a vírust. Ferenc pápa programja pedig már lezártnak tekinthető, ezen nem lehet változtatni oly módon, hogy esetleg külön misét tartson a beoltatlan hívők számára.  

Hírdetés

Sokan morognak amiatt is, hogy sok felvidéki, elsősorban magyar hívő választja inkább Budapestet a szentatyával való találkozás helyszínéül,

mivel a magyar fővárosban egyúttal részt tudnak venni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárórendezvényein, a Hősök terén tartandó szentmisén is, melyet Ferenc pápa mutat be. Elhangzottak már olyan fenyegetések is, hogy akik Szlovákiából részt vesznek ezen a rendezvényen, többnapos karanténra számíthatnak visszatérésük után. Ennek ellenére Szlovákia minden tájáról szerveződnek a csoportos autóbuszutak szeptember 12-ére Budapestre.

Így az 1991. augusztus 20-án megtartott pápai szentmise után 30 évvel újra jeles esemény helyszíne lesz a Hősök tere.

Akkor a becslések szerint a helyszínen több mint félmillió hívő vett részt ugyanúgy, mint az 1938 májusában a szintén Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus zárómiséjén ugyanezen a téren.

Vonzó lehet a felvidéki hívők számára az is, hogy a szentmisét tartalmas kétórás kulturális műsor előzi meg a helyszínen: fellép egy erre az alkalomra 82 énekkarból szerveződött, 2100 tagú énekkar Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével. A zenei fellépők között lesz Sena Dagadu és Tóth Gabi, valamint a Jazzation acappella együttes. A felvezető műsorban lesz Kubik Anna és Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színművészek tanúságtétele. Az eseményen részt vesz továbbá a tokiói paralimpiai játékokról hazatérő két sportoló, Ekler Luca világcsúcstartó Európa- és világbajnok paraatléta és Dani Gyöngyi többszörös paralimpiai ezüst- és bronzérmes vívó. A felvezető műsorban elhangzik Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara előadásában, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével. Szólót énekel Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Megyesi Schwartz Lúcia, Boncsér Gergely és Palerdi András operaénekesek.

Nem csoda tehát, hogy Ferenc pápa jelenléte mellett a gazdag kultúrműsor is vonzza a látogatókat a Hősök terére. Úgy tűnik, hogy Ferenc pápa félnapos budapesti látogatásán jóval többen lesznek, mint a háromnapos szlovákiain…

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »