Nagy drágulásra kell számítani a Balatonnál

Nagy drágulásra kell számítani a Balatonnál

Átlagosan tíz százalékot meghaladó mértékben emelkedik jövőre a balatoni horgászjegyek ára – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Szári Zsolt közölte: kilenc éve nem változtattak a horgászjegyek árán, ezért szükség volt a rendezésre.

Tíz százalékot némileg meghaladó lesz az áremelés, de nem egységesen, lesznek ugyanis olyan jegytípusok, amelyek ára változatlan marad – közölte.

Hírdetés

A vezérigazgató az elmúlt évek egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy idén vagyonkezelésbe kapta a halgazdálkodási társaság “a 2009-ben eltékozolt”, mintegy 1200 hektárnyi vízfelületet jelentő halastavakat. Ezek adnak ugyanis biztos alapot a vendéglátóhelyekre kerülő, földrajzi oltalommal rendelkező balatoni hal utánpótlásának.

Hozzátette: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 20 évre kapta meg a térségbeli halastavak vagyonkezelési jogát.

Szári Zsolt elmondta: a magyarországi horgászok száma meghaladja az 500 ezret. Közülük jelentős számú, közel százezer horgász fordul meg évente a Balatonnál, amelyre állandó vagy turistacélpontként tekint horgászhelyének.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »