Nagy Dávid: Mindig naprakésznek kell lenni!

Nagy Dávid: Mindig naprakésznek kell lenni!

A Szövetség párt tizennegyedik helyéről indult a szeptemberi választásokon Nagy Dávid jogász, aki korábban az MKP/Szövetség elnökségi tagja, illetve az érsekújvári alapszervezet vezetője volt. Portálunk számára röviden összefoglalta, hogy látja a Szövetség pártnak a szeptemberi választások utáni helyzetét. 

Immár sokadjára nem sikerült a választás, így a helyzet nem tragikus, inkább megszokott. A párt helyzete stabil, jobban állunk, mint egy éve ilyenkor. Azzal, hogy nincsenek belső viták, minden adott ahhoz, hogy a párt építkezzen és új erőre kapjon. Bárcsak hamarább letisztult volna a kép! Rendezni kell a sorokat és olyan embereket kell vezető pozícióba hozni, akik dolgozni akarnak.

A sorok rendezése viszont nem az egyetlen feladat, új tartalommal, új célokkal és tervekkel kell megtölteni a pártot – kezdte Nagy Dávid.

Amikor azt mondta, hogy „Bárcsak hamarabb letisztult volna a kép!” arra gondolt, hogy a néhány kilépő hidas politikus már hamarabb elmehetett volna?

Azt kell mondanom, hogy igen. A távozásuk után jobb lett a pártban a hangulat, s így a munka is. Nem tudom, hogy a kilépő kollégák direkt bomlasztottak vagy szándékuk volt a saját politikájuk szerint más irányba vinni a pártot? – ezt talán már sosem tudjuk meg. A párt viszont jobban működik. De ez logikus is, minden jobban működik, ha mindenki egy irányba evez. Ez a politikai munka alapja is.

Az új üzenetek fontosságát is említette. Melyek lennének most a legfontosabbak?

Mindig naprakésznek kell lenni a politikában, hiszen naponta merülnek fel új megválaszolandó kérdések.

Nekünk most meg kell találnunk az utat azokhoz a parlamenti partnerekhez, akiken keresztül tudnánk kommunikálni.

Két síkon kell kommunikálnunk: az össztársadalmi és a közösségünket illető kérdésekről. Kezdve a gazdasági, inflációs és háborús kérdésektől egészen a régióink és a polgármestereink, településeink megsegítéséig.

Egy újabb parlamenti választás során ezt is javasolná, hogy valakivel együtt indulni?

Nem leplezem, és már néhány választás óta mondom, hogy ez egyedül nem megy. Az eredmények, sajnos, minket igazol, akik ezen a véleményen vannak a párton belül.

A mostani 5%-os választási rendszer sem kedvez nekünk, hiszen évről-évre kevesebben vagyunk, és a bejutási küszöb elérése is egyre nehezebbé válik.

A rendszert viszont most nem tudjuk befolyásolni, így a hiányzó szavazatok megszerzésének legegyszerűbb módja, ha valakivel egy választási, szigorúan csak választási, koalícióról beszélünk, amely úgy nézhetne ki, hogy mindegyik fél a saját kampányával foglalkozik és ha bejutunk a parlamentbe, ott szétválnak az útjaink és külön frakcióként, pártként dolgozunk tovább. Ez már működhetett volna az idén, sőt a korábbi választásokkor is. Egyszer kellene csak ezt meglépni, és utána már számíthatunk a bejutó kollégák hathatósabb segítségére a párt további építésénél.

Hírdetés

Ön a saját személyét hol látja a jövőben?

Nincsenek politikai ambícióim. Jelenleg sincs a párt semmilyen testületében pozícióm.  

Ehhez képest nagyon előkelő helyen szerepelt a listán.

Igen, ez meglepetésre adhat okot olyan ember szemében, aki ismeri, hogy elmúlt tíz-húsz évben hogyan működött a párt és hogy épült fel egy választási lista. Szerintem nem az országos és a régiós vezetők személyére épülő listát kell állítani, hogy kinek milyen posztja van.

El kell engednünk azt a felfogást, amely szerint, ha valaki országos vagy régiós szinten vezető pozícióban van, az automatikusan hozza is a megfelelő számú szavazatot.

Ez ugyanis így nem igaz.

Tehát ön különválasztaná a valós népszerűséget és a funkciót?

Igen, e kettőnek nem szabadna összemosódnia. Felépített egyéniségek kellenek, akik az üzeneteket tovább tudják vinni és adni. És mindegy, hogy egyébként honnét jöttek, mert nem ez fog dönteni. A szlovák pártok listái is így épülnek már fel. Azt, hogy pártfunkció nélkül kerültem magas helyre a listán, számomra azt jelentette, hogy megdőlni látszik az előbb említett koncepció, azaz az a bebetonozott nézet, hogy párton belüli pozíciókhoz van kötve a jelöltlistán elfoglalt hely. Az új szempontból felépíteni az embereket viszont időigényes feladat.

Új embereket kell így felépíteni, azaz nem a régebbi szereplőknek kell új módszereket tanulniuk?

Meglátásom szerint mindegy, hogy új vagy régi szereplőről van szó, a lényeg, hogy rátermett legyen. Mindegy, hogy 20 éve már benne van a rendszerben vagy esetleg csak holnap fog jönni.

Ez a már szinte biblikus „holnap fog jönni” meghatározás burkoltan Gyimesi Györgyöt is jelenti?

Nem gondoltam rá, de ha már megemlítette Gyurit, akkor elmondhatom, hogy minden adott arra, hogy jöjjön és együttműködjön a párttal. Az ő személye is példa a korábban mondottakra, hogy nem kell ahhoz a pártstruktúrában szerepelni, hogy valaki jól szerepeljen egy választási listán. Ugyanezt kellene több emberrel megvalósítani nekünk is a párton belül.

Utolsó kérdésem, hogy a jövő évben előttünk álló két választástól (köztársasági elnöki és EU-parlamenti) mit vár a Szövetség szempontjából?

Az elnökválasztás lesz az egyszerűbb, s örülök, hogy saját jelöltet indítunk, akárcsak a jelölt személyének, Forró Krisztiánnak; szerintem is neki kell ennek a jelöltnek lennie.

Az elnökválasztás alkalom is lehet arra, hogy még jobban stabilizálódjon a párt és a választói, s egy jól megalapozott elnöki kampány kicsúcsosodása lehet aztán az európai parlamenti választás, amely során, ha jól mozgósítunk, nem szabadna, hogy probléma legyen a bejutással.

Akár két jelölt bejutását is el tudom képzelni. A mostani politikai helyzet ezt abszolút lehetővé teszi.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »