Nagy botrányt robbantott ki a renegát adóellenőr, de nagyon megszívta

Nagy botrányt robbantott ki a renegát adóellenőr, de nagyon megszívta

Emlékszik még valaki a “zöld dossziés” Horváth Andrásra vagy mindenki magasról tesz arra aki megpróbálta kirobbantani az Orbán-kormányt is hírbehozó olajáfa-ügyet? Minden hír három napig tart. Ez az eset pedig majdnem három esztendeje történt. A magyar ügyészség azonban továbbra is nyomozgat az ügy kapcsán. Csak éppen nem a feltételezett áfacsalás miatt, hanem azért mert a NAV szerint Horváth adatokat lopott a hivatalból – számol be a Népszabadság.

A történet elején azt lehetett hinni, hogy az ügy hatalmas skandalum lesz, mindenki le- és belebukik. Egy bizonyos T. Viktor András nevű illető „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés” – vádjával állt a bíróság elé. Az ügyészség vádja kezdetben arról szólt, hogy T. Viktor azt mondta egy amerikai étolajgyár lobbistájának, hogy ismer néhány nagyembert, ezért ha kell akkor kétmilliárd forint fejében elintézi, hogy az étolaj áfáját lecsökkentsék huszonhét százalékról öt százalékra.

Az ügyészség azonban egyszer csak leállt a nyomozással, holott a Népszabadság szerint a bíróság utalt arra, hogy T. Viktor csak továbbította az ajánlatot és érdemes lett volna felgöngyölíteni a szálat, megtudni:

kitől is érkezett az ajánlat?

Eközben az ügy kirobbantóját Horváth Andrást, annak korábbi munkaadója; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentette fel mert állításuk szerint

Horváth információkat lopott az adóhatóságoktól.

Nem is annyira különös, hogy a Főváros Főügyészség ez utóbbi ügyben folyamatosan meghosszabbítja a nyomozást, ezért az eljárás még hosszú évekig is eltarthat. Hivatalosan a nyomozás határideje a gyanúsítástól számított legfeljebb két év, utána  vádat kell emelni vagy be kell fejezni az eljárást. Horváth ügyében azonban nincs is gyanúsított, mi több hivatalosan Horváth sem az, ezért még évekig rajta maradhat az ügyészség a renegát adóellenőrön. Utoljára, mintegy hat hónapja a számítógépe merevlemezét foglalták le, majd kapta azt újra meg.

Horváth eddig azt hitte megúszta a „botrányrobbantást”.

De, most kopogtak nála az újságírók, hogy figyelmeztessék a tényre, amit megtudtak:

túl korán örült.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »