Nagy bejelentést tett Görbicz Anita

Nagy bejelentést tett Görbicz Anita

Görbicz Anita 10 évesen, 1993-ban kezdett kézilabdázni az ETO-ban, és már 15 évesen a felnőtt csapatot erősítette. Neve gyakorlatilag egybe forrt a klubbal, és sokak nagy örömére „Görbe” úgy döntött, hogy folytatni kívánja kivételes pályafutását a szezon végeztével is a Győri Audi ETO KC csapatában.

„Kivételes játékosról van szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még ellenfelei is elismerik, tisztelik. Számomra természetes volt, hogy Görbicz Anitát a lehető legtovább a pályán kell tartani, hiszen a klub legendájáról van szó. Könnyedén sikerült megegyeznünk a folytatásról, és biztos vagyok benne, hogy a következő két év során is vezére lesz a csapatnak, és az elkövetkező években közösen gyarapíthatjuk tovább amúgy sem rövid eredménysorát” – nyilatkozta Bartha Csaba elnök a klub tájékoztatása szerint.

„Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta tudtam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szűkebb hazájában, én azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült.

Hírdetés

Az ETO sokkal több mint egy klub. Egy igazi család.
Több mint negyed évszázada minden ide köt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan játszani fogok. Jól vagyok, frissnek, fittnek érzem magam, a csapatszellem pedig erősebb mint valaha, így egyértelmű volt számomra a döntés a folytatásról. Szeretném a legjobb teljesítményemmel segíteni a csapatot a jövőben is, azért, hogy továbbra is mi lehessük a legjobbak” – mondta Görbicz Anita.

Görbicz Anita eddig 679 tétmeccsen viselte az ETO mezét és 3611 gólt szerzett, azaz átlagban 5,3 gólt jelent minden mérkőzésen. 12-szeres magyar bajnok, 13-szoros Magyar Kupa győztes, valamint négyszeres Bajnokok Ligája győztes.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »