Nagy bejelentést tett a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban Palkovics László

Nagy bejelentést tett a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban Palkovics László

Megduplázódik a költségvetési ráfordítás.

Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, amikor elhelyezte a Budapesti Gazdasági Egyetem új központi könyvtárának és hallgatói centrumának alapkövét csütörtökön a fővárosban.

A következő időszakban eddig soha nem látott mértékű, az egyetemek által összeállított program alapján 2700 milliárd forintnyi fejlesztési pénz áll a magyar felsőoktatás rendelkezésére – közölte a miniszter. Ebből mintegy 2100 milliárd forintnak már megvan a forrása, a fennmaradó összeg előteremtésén pedig dolgozik a kormány – tette hozzá.

Palkovics László úgy vélekedett, hogy

sikeresnek bizonyult a 2014-ben megfogalmazott, a felsőoktatás fokozatváltását célzó kormányzati stratégia, amelynek nyomán létrejött az államtól független fenntartói struktúra.

Ezt bizonyítja, hogy az idén 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe, mint az elmúlt évben. A 102 ezer jelentkező közül 67 ezren felvételt nyertek, 81 százalékuk államilag finanszírozott képzésre – közölte.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,

Hírdetés

onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Hozzátette, hogy a pályázók 65 százaléka modellváltó egyetemre adta be a jelentkezését, és a 280 ezerből már 180 ezer hallgató olyan egyetemen tanul, amelynek nem az állam a fenntartója.

Palkovics László kiemelte, hogy a 17 200 diákot oktató BGE – az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem után – az ország harmadik legtöbb hallgatóval rendelkező felsőoktatási intézményévé vált.

Ahhoz, hogy az intézmény meg tudjon felelni a szerepének, folyamatos innováció szükséges; ezt szolgálja az egyetem zuglói kampuszán felépülő új központi könyvtár és hallgatói centrum is – ismertette a miniszter.

Úgy vélekedett, hogy a BGE akkor válhat egyre vonzóbbá a külföldi hallgatók számára is, ha regionális tudásközponttá válik. Ez utóbbi törekvés egybecseng a külföldi hallgatók számának növelését célzó kormányzati szándékkal. A stratégia sikerét mutatja, hogy a 2014-es 8 százalékról mára 15 százalékra nőtt a hazai egyetemeken tanuló külföldi hallgatók aránya – fűzte hozzá.

Palkovics László arról is szólt, hogy a modellváltó intézményekkel kötendő, teljesítményi és minőségi követelményeket is tartalmazó finanszírozási szerződések véglegesítése a napokban megtörténik, és azokat a jövő héten alá lehet írni.

Az is elhangzott, hogy az új, 1750 négyzetméter alapterületű könyvtár és hallgatói centrum állami forrásból, 5,3 milliárd forintos beruházással valósul meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »