Nagy baj van, elszámolták a világ metánkibocsátást

Nagy baj van, elszámolták a világ metánkibocsátást

A Nature című tudományos lapban publikáló tudósok az eddigieknél 100-szor nagyobb adatbázissal dolgoztak, és olyan módszertant alkalmaztak, amivel elkerülhetők a korábbi modellek alapját képező feltételezések.
Az új számítások szerint a fosszilis üzemanyagok, a gáz, az olaj és a szén használatakor, előállításakor 20-60 százalékkal több metán szivárog a légkörbe, mint ahogy eddig sejtették. Ennek a mértékét minden tanulmány alulbecsülte – mondta Stefan Schweitzke, az USA Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézetének (NOAA) munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

Az ipari és természetes források kibocsátása együttesen 60-110 százalékkal magasabb a korábbi becsléseknél.
Ennek a felfedezésnek komoly hatása lehet a klímaváltozás elleni globális küzdelemre, amelyben a hőmérséklet növekedését 2 Celsius-fok alatt szeretnénk tartani. Pontosabban szólva: nehezebb lesz elérni az ENSZ által kitűzött célt, mint ahogy azt gondolták.

Hírdetés

Bár a metán messze nem olyan hosszú életű, és kisebb mennyiségben van jelen, mint a szén-dioxid, százéves viszonylatban vizsgálva a felmelegedést okozó hatása 28-szor erősebb. A szén-dioxid után a metán a második fő oka a globális felmelegedésnek, és az elmúlt 250 évben több mint kétszeresére nőtt a légköri metán mennyisége.
Rejtélyes módon 1999-ben tetőzött a metánszint, ezután egészen 2007-ig stagnált, amikor megint meredeken nőni kezdett a mennyiség. Ennek az okát még nem ismerik a tudósok, és nem valószínű, hogy a fosszilis üzemanyagok állnak mögötte. Az éves metánkibocsátás jelentős részéért felel a természet, a mocsarak, erdőtüzek és a vadállatok, ugyanakkor a legtöbb gázt – kétszer többet, mint hittük – az emberiség bocsátja ki. Ebben éppúgy bűnös a fosszilis üzemanyagok gyártása, mint a szemétlerakóink, a rizsföldjeink, valamint a milliószámra tenyésztett szarvasmarhák, írja az index.hu. 


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »