Trump ma legyőzné Bident.
Jó az öreg az (ifjúsági) háznál: a jobboldali amerikai diákok szervezete, a Turning Point próbaszavazásán a megkérdezettek csaknem négyötöde Donald Trumpot támogatta arra az esetre, ha valóban elindul a 2024-es elnökválasztáson. A 76 éves Trumpnál emberöltővel fiatalabb floridai kormányzó, Ron DeSantis a kanyarban sincs hozzá képest, a többi lehetséges republikánus jelölt pedig a radarképernyőn sem. Mindez annak a fényében különösen érdekes, hogy a 79 esztendős Joe Bidentől viszont a harmincévesnél fiatalabb demokrata párti fiatalok 94 százaléka köszönne el, amint lejár végre a mandátuma. Vagyis könnyen lehet, sokkal inkább az egyes politikusokba vetett bizalom számít, semmint a koruk.
Biden enerváltsága, megmosolyogtató bakijai napi szinten látják el munícióval a világ hírszerkesztőit, de valójában nem ez megy az amerikaiak bőrére és agyára, hanem katasztrofális elnöksége, gazdaságpolitikája, az elharapózott bűnözés. A polgárok többsége szerint a kormány több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt, tízből heten-nyolcan azt mondják, rossz irányba tart az ország, amelyet egyébként a kultúrharc is alaposan felforgat. Nem vágyvezérelt gondolkodás, hanem a támogatottságok, népszerűségi mutatók egyszerű összevetése, amikor azt állítjuk: az amerikai jobboldal jelen állás szerint idén jó eséllyel újra kézbe veheti a kongresszus irányítását, két év múlva pedig visszaszerezheti a Fehér Házat. Trump ma legyőzné Bident.
A washingtoni fordulat újra óriási lendületet adna a globális jobboldalnak, amelynek az amerikai kontinensen Brazília most még az erős bástyája, Európában pedig hazánk és Lengyelország. A budapesti CPAC-konferencián, a jobboldali hálózatépítés fő fórumán nem egy folyosói beszélgetésben hangzott el: az európai jobboldali áttöréshez – ami átrendezhetné az uniós parlament erőviszonyait – a nagyobb országok képviselői közül az olaszokhoz és a spanyolokhoz lehet ma reményt fűzni. Azóta a konzervatívok andalúziai sikere – és a jobboldali Vox erősödése – ígéretes előjel a jövő évi spanyol választásokra, újabban pedig Rómából érkeznek reménykeltő hírek.
Olaszország az EU egyik legfontosabb tagállama, amely gigantikus, 150 GDP-százalékos adóssághegyen ül, és kormányainak ingatagságát szereti azzal leplezni, hogy egy „professorét” ültet menedzsernek a miniszterelnöki székbe. A „professore” – Mario Monti vagy legutóbb Mario Draghi – elismert bankár, aki (nagy szó ez Itáliában!) tud angolul vacsorálni Brüsszelben és Berlinben, ahol megígéri: nem döntik be az euróövezetet. Csak éppen az ilyen válságmenedzserek gyorsan kifulladnak, Draghi is bő egy évig bírta a lavírozást. A nép is mást akar: az olaszok a boltokban hajmeresztő árakat látnak, az utcán, a tengerparton pedig rengeteg bevándorlót. Legnépszerűbb pártjuk most a magyar vezetéssel igen jó viszont ápoló Olaszország Testvérei, amelynek vezetője, Giorgia Meloni – Salvinivel, Berlusconival összefogva – jobboldali koalíciót alakíthatna az ősszel. Nagy a riadalom emiatt Európában: populistáznak, nacionalistáznak – mindig elfelejtve, hogy e szavak gyökerében ott lapul a nép és a nemzet kifejezés. (Posztfasisztáznak is egyébként; ez már húsz éve, Gianfranco Fini kormányfőhelyettessége idején is kissé avítt dolog volt.)
Lesz-e Macronunk? – tette fel a kérdést reménykedve egy liberális publicistánk öt éve, amikor először lett elnök a fiatal francia. Nekünk nem lett azóta sem, nem is bánjuk. Erősödik viszont fontos országokban a magyar migrációs és családpolitikát osztó jobboldal. Az aktuális kérdés ma inkább az, nekik mikor lesz Orbánjuk.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)
Szőcs László – www.magyarnemzet.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
