Nagy a hallgatás a fóti verekedős orvost illetően

Nagy a hallgatás a fóti verekedős orvost illetően

Egyelőre senki nem tisztázta az ellentmondásokat.

Egy hete nem válaszolta meg senki nyilvánosan azt a kérdést, hogy a „fóti verekedős orvosként elhíresült” Lestár Ferenc szabályosan praktizált-e az elmúlt tizenkét évben. A Telex hiába kereste ez ügyben többször a doktort foglalkoztató orvosközvetítő céget, az orvosok működési engedélyét nyilvántartó Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) és Fót városvezetését, egyelőre mindenki hallgat.

A lap hozzáteszi, hogy az orvosok publikus működési nyilvántartásában egyetlen Lestár Ferenc szerepel, akinek 2009-ben lejárt a működési engedélye. Ugyanakkor, ha ennek a Lestár Ferencnek a nyilvántartási számára (64377) keresünk rá a NEAK Orvos Bejelentő Programjában, akkor azt látjuk, hogy többek között a fóti ügyeleti szolgálat orvosaként rendelkezik beutalási és gyógyszerrendelési jogosultsággal is orvosként, és ugyanezen a számon szerepel orvos a MOK adatbázisában is.

Hírdetés

Felhívják a figyelmet, az önmagában aggodalomra adhat okot, ha egy ennyire fontos információ kiderítésére és/vagy közlésére egy hét nem elegendő.

Mint az Infostart is megírta korábban, nem indult eljárás annak a fóti orvosnak az ügyében, akit állítása szerint ügyeleti időben támadott meg munkahelyén egy házaspár, védekezés közben azonban maga is használta az öklét, ezt követően közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt viszont indult eljárás.

A civilben testépítéssel is foglalkozó Lestár Ferenc ügyében az ügyeleti rendszert fenntartó, az orvost is foglalkoztató Inter-Ambulance Zrt. sajtótájékoztatót is tartott, amelyen a Telex tudósítása szerint kiderült, nem biztos, hogy Lestár doktor megússza, annál is inkább, mert kiderült, Lestár Ferencet már elítélték (2018-ban) közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt; egy kolléganőjét bántalmazta 4 évvel korábban, felfüggesztett börtönt is kapott érte. (A mérleg másik serpenyőjében az áll, hogy több sikeres újraélesztése miatt Pest megye legjobb orvosának is választották korábban.)

Zacher Gábor, a foglalkoztató cég szakmai vezetője az ügyben tartott sajtótájékoztatón megerősítette, hivatalos panaszok Lestár doktorra hozzájuk nem érkeztek, a Facebook-hozzászólásokkal pedig nem tudnak foglalkozni, mert az nem hivatalos panasz. A korábbi, felfüggesztett börtönbüntetéshez vezető ügyéről pedig nem tudtak, felvételekor tiszta erkölcsi bizonyítványt mutatott be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »