Nagy a baj a pontyokkal, zavarják a növényeket

Nagy a baj a pontyokkal, zavarják a növényeket

A Magyar Országos Horgász Szövetség a pontytelepítések csökkentésével tenné színesebbé a hazai halállományt.

Az országban megvalósuló telepítések 91 százaléka, vagyis 4870 tonna ponty volt 2021-ben. Ezt szeretnék levinni 85 százalékra, ezért több keszegféle és ragadozó kihelyezését sürgetik – írja a pecaverzum cikke alapján a berek.hu.

Szendőfi Balázs természetfilmes, a Magyar Haltani Társaság rendszeresen publikáló tagja a Magyar Szóban azt írta: a nagy mennyiségű pontykihelyezések komplex zavart okoznak a vízi életközösségekben. Tudományos tényekre alapozva felsorolta a ponty káros ökológiai hatásait. Elsődleges és

legjelentősebb hatás a víz átlátszóságának drasztikus csökkenése, vagyis a víz zavarosítása.

Ezt a ponty többféle módon is okozza: az aljzatot állandó túrásával felkavarja, lebegő szemcséket juttat a vízoszlopba. A túrással rontja a hínárnövények gyökérzetének megtapadását is, és a felzavarással a fényt is csökkenti előlük. A növények árnyékoló hatásának csökkenése több fényt enged a vízbe, jobban elszaporodik a fitoplankton, ami még zavarosabbá teszi a vizet.

Szendőfi Balázs úgy látja, más halfajok horgászatának népszerűsítése, jóval több kíméleti terület kijelölése és a horgászok számának csökkentése akár szigorúbb vizsgákkal vagy más minőségi szűréssel enyhítheti a problémát.

Hírdetés

Nyitókép: MTI/Varga György

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »