Nafrik vették át a hatalmat a szerintük "korcsfajhoz" tartozó németektől a düsseldorfi strandfürdőben

Nafrik vették át a hatalmat a szerintük "korcsfajhoz" tartozó németektől a düsseldorfi strandfürdőben

A hétvégi német sajtó – persze, kinek-kinek a maga vérmérséklete szerint – az észak-afrikai előemberek újabb fürdőzős randalírozásának ismertetésétől hangos. Pénteken – négy héten belül immáron harmadszor – a rendőrségnek kellett kiürítenie a düsseldorfi városi strandfürdőt a gazdanép Merkel kancellár vendégei által csoportosan elkövetett terrorizálása miatt. Alább olvasható a PI-NEWS beszámolója.

Nagyjából hatvan nafri [az észak-afrikai bevándoroltak politikailag nem egészen korrekt megnevezése] kísérelte meg átvenni a hatalmat az ez idő tájt körülbelül ezerötszáz látogatót befogadó fürdőben.

Elfoglaltak egy vízi csúszdát és egy ugrótornyot, és a többnyire a német "korcsfajhoz" tartozó többi fürdőzőnek megtiltották azok használatát [a Hamburg város egyik legfontosabb "integrációs partnerének" tekintett Török Szülői Szövetség egykori vezetője beszélt a Facebookon így az örmény népirtás Bundestag-beli elítélése kapcsán befogadóiról, hozzátéve, hogy a Törökországnak "hadat üzent" szajha-Németországot még fogják meglepetések érni… – ford. megj.]. A csürhe erőszakos fellépése miatt a fürdőmester és a biztonságiak is tehetetlenek voltak; a ["nekik visszabeszélő"] műszakvezetőnőt pedig falhoz csapással fenyegette meg a nőktől csak hallgatást elfogadni hajlandó macsó afrikai horda vezére.

Videó az események eszkalálódása előtti percekről:

A végül kihívott rendőrség utólagos beszámolója szerint ők segítettek a "házirend betartatásában", a "fiatalokkal" való további konfliktus elkerülése érdekében pedig kiürítették a fürdőt.

Nemrégiben nagyszabású rendőrségi akció is történt a fürdőben, amikor négyszáz erősen agresszív "fiatal" még az ott dolgozókat is megtámadta. Biztonsági okokból a strandot akkor is ki kellett üríteni.

Hírdetés

A személyzet mindenütt tehetetlen, és, amint látjuk, az állam is. Az ország új uraitól való rettegésben kiürítenek fürdőt, diszkót, ünnepséget; meghunyászkodva fölteszik a kezüket, vagy fedezéket keresve megfutamodnak.

Ha a németekre a saját hazájukban ez a jövő vár, akkor Németországnak nincs jövője.

Az MTI összefoglalója az esetről:

Iratellenőrzést vezettek be a németországi Düsseldorfban egy strandon az utóbbi hetekben sorozatban történt rendbontások miatt – jelentették vasárnap német hírportálok.

A Rheinbad nevű düsseldorfi strandra csak a személyi okmányok ellenőrzése után lehet belépni – döntött az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros vezetősége. Reményeik szerint a vasárnaptól érvényes új szabály fegyelmező hatású és segít kiszűrni a strandról kitiltott nagyjából 200 embert, akikről külön listát vezetnek.

A hétfőre időzített újabb válságtanácskozáson további intézkedésekről is tárgyalnak, a többi között személyre szóló, online beszerezhető jegyek bevezetéséről – számolt be hírportálján a Bild című lap, amely szerint a strandvendégek többsége megértően fogadta az új szabályt, sokan önként, felszólítás nélkül felmutatták személyi igazolványukat a pénztárnál.

A szigorítást azért határozták el, mert alig egy hónap alatt háromszor történt súlyos rendbontás. Legutóbb pénteken kellett kiüríteni a strandot, mind az 1500 vendégnek távoznia kellett egy tizenévesekből és fiatalemberekből álló csoport randalírozása miatt. Rendőrségi adatok szerint a mintegy 60 fős csoport észak-afrikai származású fiatalokból állt. Az úszómesterek és a biztonsági őrök nem bírtak velük, a végül 18 rendőr bevetésével sikerült úrrá lenni a helyzeten.

A strandszezon kezdete óta több hasonló esetről számol be a német sajtó. Az úszómesterek országos szövetségének (Bundesverband Deutscher Schwimmmeister – BDS) elnöke, Peter Harzheim már egy június végi nyilatkozatában kiemelte, hogy “egyre agresszívebb a hangulat a strandokon”. Nagyjából másfél évtizede évről-évre rosszabb a helyzet – mondta az ország csaknem négyezer úszómesterét képviselő, 1973 óta működő BDS vezetője, aláhúzva, hogy riasztó folyamatról van szó, amellyel szemben “kőkeményen fel kell lépni”.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »