Naď megúszta: Megszüntették a büntetőeljárást az Ukrajnának adományozott haditechnika ügyében

Naď megúszta: Megszüntették a büntetőeljárást az Ukrajnának adományozott haditechnika ügyében

A rendőrség megállapította, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. A nyomozók nem állapítottak meg kárt a Szlovák Köztársaság részére, sem azt, hogy a volt kormánytagok jogosulatlan haszonszerzésre törekedtek volna.

Az Ukrajnának történő katonai technika adományozásának vizsgálata nem mutatta ki sem azt, hogy kár érte volna a Szlovák Köztársaságot, sem azt, hogy a kormány tagjai jogosulatlan haszonszerzés szándékával jártak volna el, vagy túllépték volna hatáskörüket.

A rendőrség megszüntette a büntetőeljárást azzal az indokkal, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. Ezt Gabriela Kováčová, a pozsonyi kerületi ügyészség szóvivője erősítette meg a TASR hírügynökségnek.

Az országos rendőr-főkapitányság közölte, hogy a „Darca” (Adományozó) nyomozócsoport továbbra is két büntetőügyben jár el. Az információra az Aktuality portál hívta fel a figyelmet.

– közölte Kováčová, hozzátéve, hogy a nyomozói határozat még nem jogerős.

A Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Prevenciós Osztálya közölte, hogy az öt esetből kettőt elutasítottak, mivel nem történt bűncselekmény. A nyomozást egy esetben megszüntették, mert bebizonyosodott, hogy a cselekmény nem bűncselekmény.

Hírdetés

„Két eset még az előkészítő eljárás szakaszában van, zajlik a nyomozás és a bizonyítás, és ezekben az ügyekben még nem történt vádemelés. A még vizsgált ügyek a bírósági szakasz előtti eljárásban vannak, és azok nem nyilvános jellegére való tekintettel a rendőrség jelenleg nem nyújthat bővebb tájékoztatást, nehogy veszélyeztesse a büntetőeljárás célját”

– közölte a rendőrség.

A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalnál (ÚBOK) 2024 novemberében hoztak létre egy speciális nyomozócsoportot „Darca” (Adományozó) néven. A csoportot Állami Számvevőszék jelentése miatt hozták létre. A csoport feladata, hogy kivizsgálja azokat a jogellenes cselekmények gyanúját, amelyek a több százmillió euró értékű szlovák katonai technika Ukrajnának történő adományozásával kapcsolatosak az előző választási ciklusban.

A gyanút az akkori védelmi minisztérium képviselőivel és a kormány tagjaival szemben kell kivizsgálnia. Júniusban az ÚBOK több biztosítási intézkedést is végrehajtott személyekkel és vagyontárgyakkal kapcsolatban.

Saját szövetségesei osztották ki Naďot: Hazug, aki átverte a kormányt

Teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »