Naď: csak színház volt a letartóztatásomra tett kísérlet, ha beidéztek volna, akkor vallomást teszek Lajos P. János2025. 06. 30., h – 14:34
Hazatért Észak-Amerikából, és sajtótájékoztatón számolt be Jaroslav Naď védelmi miniszter, akit két héttel ezelőtt le akartak tartóztatni. A volt védelmi miniszter szerint a szlovák rendőrség túlságosan aktív volt.
Nem követett el bűncselekményt, állítja Jaroslav Naď, a Demokraták párt elnöke, korábbi védelmi miniszter, akit két hete még le akart tartóztatni a rendőrség, amely az Európai Ügyészség kérésére hivatkozott. Az ügyészség egy 2022-ben történt lőszervásárlás ügyében nyomoz, a gyanú szerint a szlovák kormány által eladott lőszert Naď sokkal drágábban vásárolta vissza, és adta át Ukrajnának. A 155 mm-es tarackokba való lőszer beszerzési árát az Európai Unió megtérítette Szlovákiának, ezért nyomozhat az ügyben az Európai Ügyészség.
A volt védelmi miniszter szerint azonban a szlovák rendőrség „túlteljesítette” az Európai Ügyészség kérését.
Az ügyészség csak arra kérte a szlovák rendőrséget, hogy vegyék fel a vallomásomat, arra nem, hogy tartóztassanak le. A letartóztatás a szlovák rendőrség kezdeményezése volt, csak színházat akartak csinálni reggel hat velem
– magyarázta Naď.
A volt miniszter június 18-án, amikor a rendőrök le akarták tartóztatni, Naď Kanadában tartózkodott, az ott tanuló fiát látogatta meg egy több hetes kirándulás keretében.
Részletesen tájékoztattam az utamról a közösségi médiában, még arról is beszámoltam, hogy defektet kaptam útban a bécsi repülőtérre”
– mondta Naď. Szerinte ezt tudnia kellett volna a rendőröknek is, ezért is érthetetlen számára, hogy akkor akarták letartóztatni, amikor külföldön tartózkodott. A volt miniszter ma (hétfő) reggel tért vissza, és július 3-án fog vallomást tenni a rendőrségen, most már idézés alapján.
A hírt bővítjük.
Kapcsolódó cikkünk
A volt védelmi miniszter épp Kanadában tartózkodik a Markíza információi szerint, így nem tudták előállítani. Más, korábbi magasrangú személyeket azonban őrizetbe vettek. Az ő nevük is a védelmi minisztériumhoz és az ukrajnai lőszerszállítmányokhoz kötődik.
Szlovákiában nagyszabású rendőrségi akció zajlott le, amelynek középpontjában a védelmi minisztérium egykori vezetői állnak. A hatóságok elsősorban Jaroslav Naď korábbi védelmi minisztert akarták előállítani, ám a politikus a hírek szerint jelenleg külföldön, Kanadában tartózkodik, ahol a fia tanul. Naď maga közölte közösségi oldalán, hogy utazása miatt a következő napokban nem tartózkodik az országban, a rendőrök állítólag a saját otthonában keresték.
Martina Kakaščíková, a Demokraták szóvivője közölte, hogy Naď, a párt jelenlegi elnöke visszatérése után maximálisan együttműködik a hatóságokkal.
A Demokraták alelnöke, Juraj Šeliga szerint az exminiszter már korábban bejelentette, hogy Kanadában lesz:
A mai reggel és a rendőrségi »akciók« nem mások, mint megfélemlítés és PR-akciók Fico, Šutaj és társai részéről
– nyilatkozta.
Már a volt védelmi miniszter is reagált
Később Jaroslav Naď volt szlovák védelmi miniszter is reagált az esetre a közösségi oldalán. Mint írta, a történtek nem érték váratlanul, sőt, már hónapok óta számított valamilyen hasonló lépésre. Véleménye szerint ha valóban akkora veszélyt jelentene a társadalomra, mint ahogy azt sugallják, akkor a rendőrségnek nem hajnalban, rendőri kísérettel kellett volna megkísérelnie az előállítását – főleg úgy, hogy közösségi bejegyzéseiben többször is jelezte: jelenleg Kanadában tartózkodik fiával.
Naď hangsúlyozta, hogy a hatóságok birtokában van az elérhetősége, így bármikor kapcsolatba léphettek volna vele egyeztetés céljából. Közlése szerint a hónap végén visszatér Szlovákiába, és a hatóságok rendelkezésére fog állni.
A volt miniszter kiemelte, büszke arra, hogy Ukrajnának segítséget nyújtottak, és ha kellene, újra megtenné.
Másokat őrizetbe vettek
A rendőrségi akció másik célpontja Peter Kozák, a védelmi minisztérium Hivatalának egykori főtitkára volt. Őt a hatóságok a Markíza szerint őrizetbe akarják venni. Emellett állítólag letartóztatták a Konštrukt – Defence volt vezérigazgatóját, Alexander Gurskót is.
Az Európai Ügyészség (EPPO) pozsonyi irodája később megerősítette, hogy nyolc személyt vettek őrizetbe az akció során – katonai segély céljára szánt forrásokkal való visszaélés gyanújával. A becsült kár 7,4 millió euró. A letartóztatott személyek közül négyen a védelmi minisztérium alkalmazásában álltak – közölte az ügyészség.
A hatóságok már hosszabb ideje vizsgálják az esetet. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter tavaly hozta létre a szervezett bűnözés elleni hivatalon belül a Darca nevű munkacsoportot, amelynek kifejezett feladata az Ukrajnába irányuló katonai adományok körülményeinek feltárása.
Az Aktuality portál is arról számolt be, hogy az Európai Unió illetékes szervei is vizsgálódnak a lőszerbeszerzések és -adományozások ügyében, mivel felmerült a gyanú, hogy ezek a tranzakciók nem minden esetben feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.
Az ügyben az Európai Ügyészség (EPPO) ügyésze már hivatalosan is büntetőeljárást indított – közölte Peter Habara, a szlovák rendőrség kommunikációs osztályának munkatársa. Hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárással kapcsolatos nyilvános tájékoztatás kizárólag az EPPO ügyészének hatáskörébe tartozik, ezért a rendőrség a nyomozás jelenlegi szakaszában nem közöl részleteket.
A nyomozásról Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter is beszámolt közösségi oldalán, megerősítve, hogy az eljárást az Európai Ügyészség ügyészei vezetik.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


