A diaszpórában élő magyarok is számíthatnak a kormányra, amely Vancouvertől Buenos Airesig, Torontótól Aucklandig támogatja a magyar közösségeket – közölte a nemzetpolitikai államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán megjelent videójában.
Nacsa Lőrinc azt mondta: 2018 óta hirdetnek pályázatot a diaszpórában működő magyar szervezetek számára, amelynek révén már több mint 2300 magyar tevékenység megvalósításához járultak hozzá a világ szinte minden pontján.
„Ma ismét eredményt hirdetünk: az Erősödő Diaszpóra program 2026. évi felhívása keretében minden érvényes pályázatot támogatunk, így 250 magyar diaszpóraközösség részesül 500 millió forint támogatásban”
– emelte ki az államtitkár.
A támogatásban részesülők között van az amerikai Bocska Rádió, a sydneyi cserkészek, a dublini magyar iskola vagy éppen a chilei néptáncosok – tette hozzá, jelezve, hogy az idei felhívás kiemelt célja között szerepelt az 1956-os forradalom 70. évfordulójához kapcsolódó megemlékezések, rendezvények támogatása is.
„Köszönjük a diaszpóra szervezeteinek az elkötelezett munkát. Folytassuk együtt a világnemzetté vált magyarság megerősítését!” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.
The post Nacsa Lőrinc: a diaszpórában élő magyarok is számíthatnak a kormányra appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


