Nacsa Lőrinc: 60 önkormányzat részvételével zajlik az idei Nagy Ipoly-takarítás a teremtett világunk védelme érdekében

Nacsa Lőrinc: 60 önkormányzat részvételével zajlik az idei Nagy Ipoly-takarítás a teremtett világunk védelme érdekében

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Szobon.

Nacsa Lőrinc, aki az esemény fővédnöke, elmondta, hogy a mára már hagyománnyá vált Ipoly-takarítás keretében létrejövő közösségi összefogás erősebb a szemetelőknél és mindig erősebb azoknál is, akik rombolni akarják a közösséget.

 
„Éppen ezért öröm számomra, hogy több mint 60 önkormányzat jelentkezett tettre készen arra, hogy ezt a takarítást, ezt a nagy akciót a teremtett világ védelme érdekében lebonyolítsa” – fűzte hozzá az államtitkár.
Nacsa Lőrinc arról beszélt, hogy a teremtett világ védelme annyira közös ügy, hogy határokon is átível, ezért fontos, hogy nagy számban itt vannak a felvidéki önkormányzati vezetők, akik fontosnak tartják, hogy az ő oldalukon is bekapcsolódhassanak ebbe a munkába.
Hozzátette, egy ilyen nagytakarításnak azért is nagy a jelentősége, mert összeismerkedhetnek a különböző helyszínekről érkező önkéntesek egymással.
 
Természetesen nemcsak közösségi élmény, mert a végén egy sokkal tisztább Ipoly-parttal találkozunk, egy sokkal tisztább környezettel, amelybe jó kimenni sétálni, amelyben jó ott lenni, amelynek jó a közelében élni – tette hozzá a rendezvény fővédnöke.

Hírdetés

 
 
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, és egyben Pest vármegyei elnöke arról beszélt, hogy a takarításnak az egyik üzenete az, hogy a kereszténydemokrata gondolkodású emberek a természetből annyit használjanak csak fel, amennyire szükségük van és lehetőség szerint meg is óvják azt.
 
Hozzátette:
a környezettudatosság tekintetében még sok tennivaló van, és fontos elismerni az önkéntesség értékét is, hiszen igen sokan önkéntesen vesznek részt a takarításban.
Amíg valaki bedobja a mikrohullámú sütőt, a hűtőszekrényt vagy a motordarabot az Ipolyba, addig nekünk feladatunk van abban, hogy az ő gondolkodásmódját megváltoztassuk – fűzte hozzá a KDNP alelnöke.

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »