„Náci” karlendítés, SS-rúna, megdobott rendőr: ezzel vádolja a német ügyészség a magyar szurkolókat

„Náci” karlendítés, SS-rúna, megdobott rendőr: ezzel vádolja a német ügyészség a magyar szurkolókat

Az eddigi híradásokból nem volt teljesen egyértelmű, hogy a német hatóságok szerint pontosan mit követtek el azok a magyar szurkolók, akiket a müncheni német-magyar csoportmeccsen, valamint aznap a városban vettek őrizetbe.

Azt sem volt nyilvánvaló, hogy mivel vádolták meg őket, illetve az sem, hogy hányan érintettek.

Összesen öt magyar ellen emeltek vádat „alkotmányellenes szervezetek” szimbólumainak használata miatt.

Közülük négyet bent a stadionban kapcsoltak le, hármat nemzetiszocialista karlendítés miatt, egyikükön pedig egy odal-rúna tetoválás volt látható, ami ősi motívum, mint az összes nemzetiszocialista jelképz, de az NSZK-ban már szinte mindent betiltottak, amire Hitlerék egyáltalán csak ránéztek, így ez a szimbólum is törvénytelen náluk.

Hírdetés

Az ötödik, ezen törvény megsértése miatt megvádolt magyar nem a stadionban, hanem kint a városban mutatott be nemzetiszocialista karlendítést – írta meg a magyarországi sajtó érdeklődésére a müncheni ügyészség.

Az ötből négyüket őrizetbe vették, majd elengedték, az ötödik ellen körözést adtak ki.

A legsúlyosabb helyzetben az a férfi van, akit – az érintettek közül egyetlenként – jelenleg is fogva tartanak Münchenben. Az ügyészség levele szerint „különösen súlyos” bűncselekménnyel vádolt férfi a vád szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arenában, ami miatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják.

1000 eurós biztosíték fejében szabadulhatott az a két szurkoló, akik állítólag a városban inzultáltak egy rendőrt.

Két további ember kapott büntetést tiltott pirotechnikai eszközök miatt, de az ő kihágásuk annyira csekély volt, hogy az ügyészség ellenük nem emelt vádat.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »