Náci beszéd miatt áll a bál a Volkswagennél

Náci beszéd miatt áll a bál a Volkswagennél

A Volkswagen vezérigazgatója egy vezetői találkozón többször is a „náci időket idéző” kifejezést használt, amiből kisebbfajta botrány keveredett a cég körül.

Vannak olyan részvényesek, akik a vezérigazgató menesztését várják az ügy miatt, írja napi.hu.

A Volkswagen több befektetője is megkérdőjelezte az elmúlt napokban, hogy a cég vezérigazgatója helyén maradhat-e miután az egy múlt heti menedzsment értekezleten olyan kifejezést használt, aminek „áthallása volt a náci időszakra”. Herbert Dies azt mondta, hogy a magas üzemi fedezet a Porshe-nál nagyobb mozgásteret biztosít a márkának, mint a cégcsoport egyéb leányvállalatainak – számolt be a Financial Times. Azonban a zsidó-liberális fülek számára elég felháborítóan választotta meg a szavait, azt mondta „EBIT macht frei”, azaz a profit szabaddá tesz. A mondattal az a gondja az erre érzékenyeknek, hogy abból egyből az auschwitzi tábor kapuja feletti „Arbeit macht frei”, azaz a munka szabaddá tesz mondatra asszociáltak.

„Úgy gondolom, hogy meneszteni fogják. Sajnálom, egyrészről ő egyike a kevés menedzsereknek, aki a vállalatot a megfelelő irányba mozdította volna el. Másfelől viszont ez a megnyilvánulás annyira támadó jellegű, nem hiszem, hogy ezt egy egyszerű bocsánatkéréssel le lehetne rendezni”

– mondta a lapnak a Volkswagen egyik amerikai intézményi befektetője.

Hírdetés

Diess kijelentéséről először a Manager Magazin tudósított, s abban a cikkben már a menedzser bocsánatot kért érte. Azt mondta, „semmiképpen sem szerette volna a nácikat idézni, s az elszólás a részéről szerencsétlen volt”, de szerinte a kifejezés jóval korábbról származik a német nyelvben. Amiben természetesen igaza van, azonban ez aligha mentség, hiszen a mai állapotok között a kifejezést mindenki a zsidóirtással hozza összefüggésbe. A cikk szerint nem egyszer véletlenül, hanem az adott találkozón többször is használta Diess a kifejezést.

Különösen könnyen törhet ki bármikor hasonló hisztéria a Volkswagen esetében. A cég legnagyobb részvényese jelenleg is a Porsche-Piech család, s Ferdinand Porschéról köztudott, hogy nemcsak a nemzetiszocialista párt tagja volt, de az SS-é is.

A németországi kisrészvényesi szervezet, a DSW igazgatója, Ulrich Hocker a Financial Times-nak azt mondta:

„Diess bocsánatkérése nevetséges. Ez egy olyan mondat, amelyet Németországban egyszerűen nem mondunk”

– tette hozzá az igazgató, aki Volkswagen közgyűlésén újabb bocsánatkérést és vezeklést kér a vezérigazgatótól, de annak elmozdítására nem számít.

A térden csúszás után ugyan úgy tűnik, Diess maradhat, hiszen vélhetően élvezi a cég legnagyobb részvényesének támogatását, az eset pedig sokat elmond a Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi állapotairól.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »