Na végre! Távozik Beer Miklós, az ultraliberális váci püspök

Marton Zsoltot nevezte ki váci megyéspüspökké Ferenc pápa – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága. A Központi Papnevelő Intézet eddigi rektora Beer Miklóst követi a poszton.

Marton Zsolt 1966. március 26-án született Budapesten. Általános iskola után, középiskolai tanulmányokra a kecskeméti Piarista Gimnáziumba járt. 1988-ban tanítói diplomát szerzett a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán. Teológiai tanulmányait 1992-ben kezdte Veszprémben, majd a váci püspök Győrbe küldte. Ezután Budapestre került, a Központi Papnevelő Intézetbe. 1998-ban szerzett teológus diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 1998. június 20-án szentelték pappá Vácott a Váci Egyházmegye szolgálatára. Korábban tevékenykedett püspöki titkárként és bírósági jegyzőként, több egyházmegyei településen teljesített plébánosi szolgálatot.

Hírdetés

Beer Miklós lelkipásztori tevékenységét 1967-ben Kőbányán kezdte meg káplánként, később Szobon és Márianosztrán, Pilismaróton és Dömösön és Esztergom Belvárosában volt plébános. Közben 1979-től teológiai tanárként teljesített szolgálatot az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, majd 1999-től 2003-ig rektorként átvette a szeminárium vezetését. Püspöki pályafutását 2000-ben kezdte meg, amikor kinevezték az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspökévé. II. János Pál pápa 2003 május 27-én nevezte ki a váci egyházmegye megyés püspökévé.

Beer Miklós egy évvel ezelőtt, 75. életévének betöltése után ajánlotta fel lemondását, megfelelően az egyházi előírásoknak, ám a Vatikán megtartotta hivatalában. Lapunk karácsonyi számában erről úgy nyilatkozott: „a Vatikán válasza az volt, hogy folytassam, s majd ha megtalálják az utódom, szólnak. Furcsa a helyzet, amikor bizonytalanság van, de valójában ilyen az élet is. Próbálok visszatekinteni, számot adni. Készen állok a szolgálat átadására, de amíg itt vagyok, addig teljes szívvel végzem a hivatásomat. Luther Márton szavai jutnak eszembe: Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát. Úgy tervezem a holnapot, a következő heteket és hónapokat, mintha még évekig itt lennék. Nem szabad, és nem is akarok csökkentett üzemmódba kapcsolni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »