Sajnálatos tény, hogy a felvidéki magyar települések túlnyomó többsége nem használja az önkormányzat weboldalán a magyar nyelvet, a Pro Civic PT 2018-as felmérése szerint a 491 honlapból csak 9 (írd és mondd: 9!) település közli a honlapján magyarul is az önkormányzati rendeleteket, határozatokat a magyar polgárai számára.
Mielőtt keresnénk az okokat és a megoldásokat, nézzünk egy példát az Atlanti-óceán partjáról, Északnyugat-Spanyolországból.
A galiciai, azaz a saját nyelvükön a galego egy Spanyolország északnyugati részén élő népcsoport. Nyelvük egyike Spanyolország hivatalos nyelveinek. A galegók történelme drámaian izgalmasra sikeredett az elmúlt majd kétezer évben. Lássunk egy rövid összefoglalót:
A pun háborúk után a rómaiak be tudták fejezni Hispánia meghódítását. Kr. e. 137-ben és Gallaecia néven alapítottak provinciát, a galíciaiaknak pedig megengedték, hogy a római hadseregben szolgáljanak, viszont 409-ben a római uralom összeomlott Galíciában, a térséget a szvévek foglalták el, akik megalapították a Galíciai Királyságot.
A szvév királyság 560 körül áttért a katolikus hitre. A 15. században dinasztikus viszály tört ki I. Izabella kasztíliai királynő és I. Johanna között, a küzdelemben a galíciai nemesség Johannát támogatta. Izabella győzelme után megkezdődött a „Doma y Castración del Reino de Galicia”, vagyis a „Galíciai Királyság megszelídítése és kasztrálása”, egy erőteljes központosítási mozgalom. A galíciai nyelv lassú hanyatlásnak indult, a 16-18. században írott formában szinte teljesen eltűnt.
A 19. század második felében, egy rövid életű és sikertelen felkelés után kezdődött a galíciaiak kulturális újjászületése, elsősorban a galíciai nyelv feltámasztására és modernizálására irányult, többek között Rosalía de Castro munkásságán keresztül.
Az 1931-ben kikiáltott spanyol köztársaság népszavazást rendezett Galícia önállóságáról és ennek eredményeként autonóm régió lett, de a spanyol polgárháború kitörése miatt ezt a gyakorlatba nem sikerült átültetni.
Végül az 1978-as spanyol alkotmány által megalakult a Galíciai Autonóm Közösség, illetve a regionális kormány, a Xunta de Galicia, melynek fővárosa Santiago de Compostela. Íme egy büszke nép, nemzeti kisebbség happy enddel végződő története.
Például Curtis település Ipolynyékkel és Bátkával, valamint Rois falu Kalondával és az anyaországi Pásztóval tartja a kapcsolatot.
Ilyenkor szokták a szerzők a hasonló írásokban megdorgálni a lusta és gyáva önkormányzatokat, amiért nem élnek a jogaikkal, lám-lám a galíciaiak, meg a dél-tiroli német, meg a katalánok, stb. Csakhogy a fenti történelmi összefoglalóban van egy „aprócska” történés, ugyanis az említett települések rendelkeznek (területi) önkormányzatisággal, amely biztosítja számukra a stabil jogi kereteket és azt a biztonságot, ahol már nem kell bátornak lenni, hiszen minden adott a számukra azért, hogy megmaradjanak büszke galegóknak.
Mi lenne, ha nem csak a polgármestereket pécéznénk ki, mert nem érik el az általunk kívánt „magyarságszintet”?
Ezer kopjafa és kereszt, száz fesztivál és koncert sem elég a közösségünk megtartásához, mert ezek az ünnepeink szépek és szívmelengetőek, de csak ideig-óráig tart a pozitív hatásuk, mert másnap már a valós világgal szembesül mindenki, amely kiábrándító.
Van itt igény a közös koncepcióra, a szakmai munkára? Mert ha nincs, akkor csak irigykedjünk a galegókra, mert ők megcsinálták, és keressük egymás között a bűnbakokat továbbra is.
Na Slovensku hogyan is vagyunk mi ezzel?!
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
