Na, ki az Ellenzéki Szuperjelölt, aki a szocik szerint biztosan megveri a Belvárosban a Fideszt?

Na, ki az Ellenzéki Szuperjelölt, aki a szocik szerint biztosan megveri a Belvárosban a Fideszt?

Friss, ropogós hír, hogy a fideszes Böröcz László parlamentibe jutása miatt megüresedett belvárosi önkormányzati egyéni választókerületben az MSZP és a Párbeszéd a Liberálisok jelöltjét fogja támogatni.

Igen, jól olvassa. A Liberálisokét. Annak a pártnak a választámyi elnökét amelynek nem, hogy csekély, de még mérhető támogatottságot sem tudtak soha kimutatni a közvélemény-kutatások. Azt a feladatot azonban remekül ellátták, hogy a fidesz kommunikációval tökéletes összhangban rettegtek a baloldal és a Jobbik – mindkét fél által következetesen elutasított, csak a fideszes propaganda által kiagyalt – „összefogása” ellen.

Személy szerint azt a Szabadai Viktort támogatják, aki

  • a 2010 után végképp politikai kómába zuhant SZDSZ legutolsó vezetője volt, 2013-ban ő vezényelte le a párt feloszlatását
  • a már szagolhatóan rothadó késő-Demszky-korszakban 2008 és 2010 között volt az SZDSZ fővárosi képviselője
  • az égvilágon semmi köze nincs a Belvároshoz, 2006-10 között a 13. kerületben volt önkormányzati képviselő.

Hírdetés

Tehát a szocialisták fogták magukat és egy nem is annyira esélytelen időköz választáson beálltak egy,

a Fidesz kommunikációs segédkerekeként funkcionáló mikropárt gazdag kudarcos politikai múlttal, de legalább semmilyen helyi beágyazottsággal nem rendelkező jelöltje mögé.

Most írhatnám, hogy teljesen érhetetlen döntés – de az a helyzet az, hogy nagyon is érhető. Ez a felállás ugyanis

egyes-egyedül a Fidesz érdekét szolgálja. Ahogyan a Magyar Szocialista Párt egész létezése is.

Ami valóban érthetetlen az az, hogy ez az összefüggés hogy a bánatba nem esett még le a maradék 12%-nyi választójuknak. Talán akkor, amikor a független, szakszerű, objektív média zászlóshajója, Magyarország Kezdőlapja nem nevezi őket egyszerűen csak „az ellenzéknek”, miközben a hírben egy szó sem esik a Jobbikról, az LMP-ről, a Mometumról, és úgy általában egyetlen nem ronngyá lejáratódott, bukott, kollaboráns pártról sem.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »