Na, hová tart Azurák Csaba?

A szakmaiságot mellőzve, hamarosan harcos politikai bulvármédiumként üzemel majd a Hír TV – informálták a Magyar Időket a hírcsatorna egyes munkatársai. Amint azt közölték, a kulturális programok háttérbeszorítása mellett még magasabb fordulatszámra kapcsolják a kormányzati kritikát.

Ezt egyebek mellett újabb balliberális nagyágyúk leigazolásával szeretnék elősegíteni. Úgy tudjuk, a televízió vezetői jelenleg is egyeztetnek a kiváló szocialista és DK-s kapcsolatokkal rendelkező Azurák Csabával. De a TV2 volt hírigazgatója mellett intenzív tárgyalások zajlanak az ellenzéki körökben nagyon népszerű Kóczián Péterrel is. Őt egyébként a Hír TV képernyőjén ismerhették meg a nézők, ahonnan azonban botrányos körülmények között távozott egy Orbán-interjút követően.

Hírdetés

A televízió a hvg.hu és a 24.hu munkatársai közül szintén igyekszik átcsábítani munkatársakat. Ők már egy olyan Hír TV-nél kezdhetnének dolgozni, amelynek meghatározó arca nem más, mint Kálmán Olga. Az ATV-től távozó sztárriporter február közepétől áll munkába a balra fordított Simicska-tévénél.

A PestiSrácok értesülései szerint a Hír TV egykori sikerműsora, a Célpont kiemelt szerepet kap majd a kormányellenes offenzívában. A portál úgy tudja, az elszeparált stáb tagjaival külön titoktartási nyilatkozatot írattak alá a tévé vezetői.

Ezzel párhuzamosan a durvuló hangnem és a balliberális térfoglalás miatt a Hír TV több munkatársa mondott fel és szerződött a jobboldali Echo TV-hez. Amint a napokban kiderült, Simicska Lajos személyes harcához már egyik legjobb barátja és üzlettársa, Nyerges Zsolt sem hajlandó asszisztálni. A PestiSrácok szerint a két férfi a közelmúltban – egy vadászatot követően – tettlegességig fajuló konfliktusba keveredett, miután Nyerges is egyértelművé tette: nem kíván vagyonokat áldozni Orbán Viktor megbuktatására.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »