Na hála Isten – osztrák magánegyetemként akkreditálták a CEU-t

A Közép-európai Egyetem (CEU) bejelenti, hogy Közép-európai Egyetem Magánegyetem néven osztrák magánegyetemként akkreditálták. A döntést Dr. Iris Rauskala, Ausztria oktatásért és kutatásért felelős minisztere hagyta jóvá. “A CEU-val egy új tudományos központtal gazdagodik Ausztria.

Az egyetem magyarországi helyszínén eddig is sikeresen vett részt a Európai Kutatás Tanács (ERC) pályázatain, amely komoly támogatást jelent kiemelkedő kutatói számára. Ez is jelzi és bizonyítja a CEU által végzett munka minőségét.” – mondta a miniszter. „A 16. osztrák magánegyetemként a CEU által kínált kurzusok tovább gazdagítják az osztrák tudományos életet. Bízom benne, hogy sok hazai és nemzetközi diák végzi majd itt posztgraduális kutatásait.” – tette hozzá.

Hírdetés

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Közép-európai Egyetem Magánegyetem és hat programunk, ezek között két alapképzés is, osztrák akkreditációt kapott. Ez új fejezetet jelent a CEU történelmében. A következő tanév során a CEU az összes amerikai akkreditációjú programja kapcsán is igényli majd az osztrák akkreditációt. A 2020-21-es tanévtől kiadott osztrák akkreditációjú diplomáinkkal pedig hozzájárulunk új otthonunk felsőoktatásának fejlesztéséhez.” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.

A magyar kormányzat elzárkózik attól, hogy engedélyezze a CEU számára, hogy 2019. január elsejétől új diákokat vegyen fel az amerikai akkreditációjú programjaira. Ezért az ezekhez kapcsolódó diplomákat 2019. őszétől a CEU új, bécsi kampuszán fogja kiadni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »