Augusztus 2-án a roma holokauszt, a Porajmos áldozatai előtt hajtunk fejet. Nyolcvankét évvel ezelőtt ezen az éjszakán számolták fel az auschwitz–birkenaui roma családi tábort: gyermekeket, nőket, férfiakat és idős embereket tereltek a gázkamrákba. A megemlékezés azonban nemcsak egyetlen éjszakáról szól, hanem arról a hosszú folyamatról is, amely a megbélyegzéstől és a jogfosztástól a tömeggyilkosságig vezetett.
1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka a náci őrség felszámolta az Auschwitz II–Birkenauban létrehozott úgynevezett roma családi tábort ((Zigeunerfamilienlager). Az ott maradt közel háromezer roma és szinti foglyot – többségükben gyermekeket, nőket és időseket – a gázkamrákban gyilkolták meg. Az auschwitzi táborba összesen mintegy 23 ezer romát és szintit deportáltak, akik közül körülbelül húszezren haltak meg vagy váltak gyilkosság áldozatává.
Augusztus 2-a ezért vált a roma holokauszt nemzetközi emléknapjává. Az Európai Parlament 2015-ben hivatalosan is elismerte a romák második világháború alatti népirtását, és kezdeményezte, hogy ezen a napon Európa minden országában emlékezzenek meg az áldozatokról.
A roma holokausztot gyakran Porajmos néven említik. A szó jelentése hozzávetőlegesen „elnyelés”, „felfalás” vagy „pusztulás”. A megnevezés mögött családok, közösségek és nemzedékek megsemmisítése áll. A meggyilkoltak pontos számát ma sem ismerjük: az európai roma áldozatok számát több százezerre, egyes becslések szerint mintegy félmillióra teszik. Sokukat koncentrációs és megsemmisítő táborokban ölték meg, másokat tömeges kivégzések során, kényszermunkában, éheztetéssel vagy embertelen orvosi kísérletekkel pusztítottak el.
Josef Mengele által 1944. június 29-én aláírt laboratóriumi kísérőlap egy 12 éves, az auschwitz–birkenaui roma családi táborban meghalt gyermek fejének szövettani vizsgálatához. Forrás: Auschwitz–Birkenau Állami Múzeum archívuma.
A jogfosztástól a megsemmisítésig
A népirtás nem a gázkamráknál kezdődött. Megelőzte a romák nyilvántartásba vétele, elkülönítése, mozgásuk korlátozása, munkára kényszerítése és „fajilag alsóbbrendűként” való megbélyegzése. A náci rendszer a romákat és szintiket faji alapon üldözte, a nürnbergi törvények hatályát rájuk is kiterjesztette, sokakat pedig kényszersterilizációnak vetettek alá.
Az üldöztetés a háborús Szlovák Köztársaság területén is jelen volt. Az 1941-ben kiadott belügyminisztériumi rendelet megtiltotta a vándorló életmódot, és számos korlátozást vezetett be. A letelepedett roma családokat arra kötelezték, hogy otthonaikat a települések és közutak közeléből távolabbi, kijelölt területekre helyezzék át. Korlátozták a tömegközlekedési eszközök használatát, a városokba és községekbe való belépést, a munkaképes férfiakat pedig munkaszolgálatos alakulatokba hurcolták. A Hlinka-gárda tagjai razziákat tartottak a roma telepeken, fizikai erőszakot alkalmaztak, házakat romboltak le, és embereket szállítottak kényszermunkatáborokba.
A megtorlás az 1944-es német megszállás után vált különösen kegyetlenné. A romákat munkatáborokba és gyűjtőtáborokba zárták, több településen pedig tömeges kivégzéseket hajtottak végre. A Nemzeti Emlékezet Intézete mintegy ezerre becsüli a mai Szlovákia területéről származó roma áldozatok számát.
Máriatölgyesen egész roma családokat tartottak fogva embertelen körülmények között. Amikor 1945 elején tífuszjárvány tört ki a táborban, a német katonák február 23-án huszonhat beteg foglyot állítólagos kórházi szállítás ürügyével elvittek, majd meggyilkoltak. A kremničkai (Keremcse Besztercebánya városrésze) tömeggyilkosságok 747 áldozata közül legalább 109-en roma származásúak voltak. Romákat öltek meg többek között Garamnémetfalva, Tiszolc, Feketebalog, Zólyom, Breznóbánya, Koháryháza és más települések környékén is.
Roma foglyok a bełżeci kényszermunkatáborban, 1940-ben. Forrás: USHMM / Archiwum Dokumentacji Mechanicznej.
Az elhallgatott áldozatok
A roma áldozatok szenvedése a háború után hosszú időre kiszorult az európai történelmi emlékezetből. A túlélők sok esetben sem erkölcsi elégtételt, sem kárpótlást nem kaptak, miközben továbbra is előítéletekkel és társadalmi kirekesztéssel kellett szembenézniük. A roma holokausztot ezért gyakran „elfeledett népirtásnak” is nevezik.
Az emlékezés célja azonban nem a különböző áldozati csoportok szenvedésének összehasonlítása.
A holokauszt minden áldozatának története azt bizonyítja, milyen következményekkel jár, amikor egy állam vagy egy társadalom emberek egy csoportját származása miatt alacsonyabb rendűnek nyilvánítja, majd fokozatosan megfosztja jogaitól és emberi méltóságától.
Az üldöztetés nem a tömegsírokkal kezdődik. Először szavak jelennek meg: sértések, általánosítások, megbélyegző kifejezések és olyan kijelentések, amelyek egy egész közösséget veszélyforrásként vagy tehertételként ábrázolnak. Ezt követheti az elkülönítés, a jogok korlátozása, majd az erőszak elfogadottá tétele. A történelem egyik legfontosabb tanulsága, hogy ezt a folyamatot már az első lépéseknél fel kell ismerni.
Deportálásra váró szintik és romák a németországi Aspergben, 1940 májusában
Fotó: Wikimedia Commons
Szlovákia több pontján emlékeztek és emlékeznek
A roma holokauszt áldozatainak emléke előtt Szlovákia több településén is fejet hajtanak. Dunaszerdahelyen július 31-én a roma holokauszt emlékművénél tartottak koszorúzást, amelyen roma szervezetek, önkormányzatok, diplomáciai képviseletek és a közélet képviselői vettek részt.
Besztercebányán augusztus 1-jén az SNP téren rendeztek kegyeleti megemlékezést. A résztvevők ezt követően közösen vonultak az SNP Múzeumához, ahol koszorút helyeztek el a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére.
Rimaszombatban augusztus 2-án, vasárnap 16 órakor a Cukorgyári utcai zsidó emlékműnél tartanak kegyeleti megemlékezést. A programban beszédek, zenei közreműködés, koszorúzás és az „Üres székek” elnevezésű jelképes megemlékezés is szerepel.
A szeredi Holokauszt Múzeum szabadtéri területén szeptember végéig tekinthető meg a Törékeny emlékek című fényképkiállítás. Barbora Haviarová tárlata huszonnégy idős roma nő és férfi személyes történetein, fényképein és visszaemlékezésein keresztül mutatja be a szlovákiai roma családok életét, valamint a háború és a háború utáni időszak emlékeit.
SZE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
