Múzeumi utazások és közösségi programok Petőfivel a Felvidéken

Múzeumi utazások és közösségi programok Petőfivel a Felvidéken

A Szövetség a Közös Célokért társulás, mint a Petőfi 200 program felvidéki lebonyolítója, arra kínál lehetőséget, hogy a szakmai ajánlás által megszólított felvidéki oktatási intézmények diákjai szervezett, csoportos tanulmányi kirándulások keretében, a Petőfi-emlékév legígéretesebb kiállításait, valamint a reformkorhoz és Petőfi személyéhez kapcsolódó kultuszhelyeket ingyenesen tekintsék meg.

Emellett pedig részt vegyenek a Magyar Nemzeti Múzeum trianoni országhatáron átnyúló Petőfi kiállítás-láncolatán, ezzel erősítve a Petőfi alakjából és életéből leszűrhető Kárpát-medencei összetartozást.

A Magyar Nemzeti Múzeum és a két határmenti tagintézménye, valamint a három dél-szlovákiai múzeum által összeállított kiállítássorozat egy olyan múzeumi utazást kínál a látogatóknak, amely Petőfi 1840-es évekbeli, a Felvidéken megvalósult utazásaira alapozódott.

A Petőfi 200 Program célja, hogy Petőfi Sándor életművét és életútját, illetve korát bemutató, az emlékév keretében megújuló közgyűjteményi tartalmakat, a gyűjteményekben őrzött forrásokat, kulturális kincseket bemutassa, elérhetővé és látogathatóvá tegye a nagyközönség számára.

Hírdetés

A Petőfi 200 Program felvidéki rendezvényeinek szervezésébe a Szövetség a Közös Célokért társulás minél több civil szervezettel kíván együttműködni annak érdekében, hogy a kiállítások, művészeti programok, előadássorozatok, megemlékezések, konferenciák, családi programok megrendezésével erősítse Petőfi korszakát és annak további fennmaradását az emlékezetkultúrában, a közösségek életében, a közösségi terekben, a művészetekben, a folklórban és a tudományban.

A tervezett színes, érdeklődésre számot tartó programok a helyi kultúrtörténeti események bemutatásával lényegesen hozzájárulnak a kiterjesztett Petőfi-képhez, valamint Petőfi kortársainak megismertetéséhez.

Az emlékévhez kötődő felvidéki programokat keressék az Eseménynaptárunkban!

(SZAKC/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »