#Muzej2019 – MNM Málenkij Robot Emlékhely

Aki a Hungária körúton a Rákóczi hídtól észak felé halad, nem tudja nem észrevenni ezt az épületet, amelyből marhavagonok és emberi alakok állnak ki… Első pillantásra egy grandiózus emlékmű, a valóságban azonban sokkal több ennél, ezért idén, a Múzeumok Éjszakáján először ezt a helyszínt kerestük fel.

Az emlékhely három az egyben: az arra járóknak egy monumentális emlékmű, a földfelszíni bunker teljes egészében bejárható, ha valakit a hidegháborús hadiépítészet érdekel, de a lelket az emlékhelynek a Pokol bugyrai…”Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás adja meg.

„Málenkij robot” – egy „kis munka”… már a kifejezés is hazug. Hivatalosan csak egy „kis munkára”, pár órára vitték el az embereket, akik, ha szerencsések voltak, évek múlva, csonttá soványodva és betegen térhettek haza. Ha szerencsések voltak, mert több százezren örökre ott maradtak. A történelmi tudat gyakran összemossa a különböző fogalmakat, mindegyik sötét árnyékot vet jelenünkre.

Szibériába akarsz jutni? Soha – vannak, akiknek ez gyermekkori emlék

A GULÁG alapvetően büntetőtábor volt, elméletileg csak ítélettel kerülhettek oda a foglyok. A gyakorlatban jogosan nevezhetjük ezeket haláltáboroknak. Szolzsenyicin, a Gulág szigetcsoport c. monumentális művében idézi fel annak a jószívű táborparancsnoknak az esetét, aki a téli hidegben kihajtotta a foglyokat, hogy felolvassa nekik az ítéletet, de mivel nagyon hideg volt, megsajnálta őket és visszaküldte őket a barakkokba: „Megjöttek az ítéletek, de nem akarom rabolni az idejüket, menjenek vissza. Van, aki 5, van aki 10 és van aki 15 évet kapott, de teljesen mindegy, mert úgyis itt fognak megdögleni” (Itt meg kell jegyeznem, hogy a köztudatban a Gulág él, de a „robotosok” nem ide kerültek).

És a pesti ember még akkor is tudott nevetni…

A hadifogság a nemzetközi egyezmények és a szokásjog alapján viszonylag jól szabályozott forma volt, tehát önmagában nem tekinthető emberiesség elleni bűnnek, azonban a II. Világháborúban és azt követően gyakorlatilag egyetlen hadviselő fél sem tartotta be ezeket a szabályokat, sem a körülmények, se a hadifogság időtartamát illetően. A hadifogság elméletileg csak a katonákat érinthette, a gyakorlatban azonban bármilyen egyenruhás civil személyt is elvihettek (pl. Budapest elfoglalása után postásokat, vasutasokat…stb).

Üzenet a túlélőknek

Hírdetés

A korabeli Magyarország területéről 1944-1945-ben elhurcolt több száz ezer ember, a Szovjetunió GUPVI lágereibe került. Nekik állít emléket a ferencvárosi Málenkij Robot Emlékhely.

A „málenkij robotra” azonban semmilyen szabályozás nem vonatkozott: a személy nem számított, csak a létszám, a megjelölt terv, amit emberekkel kellett feltölteni. Bárkit megállíthattak az utcán és beállíthatták a sorba, hogy szerencsés esetben évek múlva lássák újra szerettei. Talán ez a kiszámíthatatlanság az, ami miatt még ma sem merünk igazán szembenézni a múltunknak ezen részével.Az Emlékhely (és a hozzá kapcsolódó kutatómunka) ennek a szembenézésnek lehet az eszköze. Az épület maga kiváló választás volt: az úton járóknak egy monumentális emlékmű, belülről a bunker bezártsága, ablaktalansága, sötétsége érzelmileg jól megalapozza a „málenkij robot” fojtogató reménytelenségét. Néhány teremben meghagyták a bunker eredeti gépezetét, tanúskodva az épület eredeti funkciójáról.

MNM Málenkij Robot Emlékhely – a bunker gépei

A kiállítások szerencsésen ötvözik a történeti hűséget és a XXI. századi interaktivitást. Ne feledjük: sokszázezer ember sorsát kell hűen bemutatni néhány teremben. Téglába vésett nevek, papírfecnikre írt üzenetek, plakátok, interjúk, újságcikkek és korabeli viccek: ezekből áll össze a történelem.

MNM Málenkij Robot Emlékhely – szibériai temető

Mégis, rám legnagyobb hatással a temető-kamra volt. Az ember számtalan sötét, szűk termen keresztülhaladt, mikor egyszerre hófehér fényű ajtó nyílik meg előtte. Építészetileg tökéletes megoldás, nem látszódik a plafon, a falak, mintha egy tér- és időkapun lépnénk át, sci-fibe illő jelenet, ami a rideg valóságba vezet minket. Az optikailag végtelen fehérséget csak pár sírkereszt töri meg. Azokra emlékeztetnek, akiknek sírja ma már ismeretlen, akikre talán senki sem emlékezik.

Sokan azt hitték, hogy ez csak nyilas propaganda…

További információk a https://mnm.hu/hu/kiallitohelyek-tagintezmenyek/mnm-malenkij-robot-emlekhely honlapon olvashatók.

 

A #Muzej2019 – MNM Málenkij Robot Emlékhely bejegyzés először Polgár Portál-én jelent meg.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »