Kutatók egy csoportja genetikai anyagot nyert ki egy, bizonyos szakértők által a reneszánsz művészhez kötött rajzból. Egy új, független szakértői elemzésre váró, úgynevezett preprint tanulmány alapján először sikerült kivonni Leonardo da Vinci DNS-ét egy reneszánsz kori rajzból – számol be a Live Science. A szakértők úgy vélik, a genetikai anyagot a vörös krétával készült, Szent gyermek című vázlat őrizte meg.
Fontos kiemelni, hogy ez nem bizonyítottan Da Vinci-mű, igaz, egyes művészettörténészek hozzá kötik. A rajzból származó DNS a kutatók szerint hasonlóságot mutat a Frosino di ser Giovanni da Vinci által az 1400-as években írt levélből kinyert anyaggal – ő Da Vinci nagyapjának unokatestvére volt. A rajz és a levél olyan Y-kromoszóma-szekvenciákat tartalmaz, amelyek egy adott haplocsoporthoz, vagyis genetikai leszármazási vonalhoz tartoznak. A közös ős Da Vinci szülőföldjén, Toszkánában élt.
Az érintett szekvenciák szinte változatlanul öröklődnek apáról fiúra, Charlie Lee, a Jackson Laboratory for Genomic Medicine munkatársa szerint ezért jó kiindulási alapot jelentenek a reneszánsz művész DNS-ét vizsgáló kutatóknak. Lee nem vett részt a tanulmány elkészítésében.
Bizonyos szakértők vitatják, hogy a Szent gyermek valóban Da Vinci alkotása volt, inkább valamelyik tanítványához kötik. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a rajz az évszázadok során bizonyosan szennyeződött, az is meglehet, hogy valójában egy toszkán származású kurátor nyomait detektálták.
Da Vinci genetikájának feltárása többek között azért lehet izgalmas, mert genetikája biológiai magyarázatul szolgálhat zsenialitására. Sajnos a polihisztor franciaországi sírja a forradalom alatt nagyrészt megsemmisült, maradványai pedig elvesztek vagy összekeveredtek másokéval. Egyes csontjait az ambroise-i Saint-Hubert-kápolnába költöztették át, itt akadhatnak DNS-ben gazdag maradványok, ám nem engedélyezték a szekvenálásra, amíg máshol nem találnak megbízható összehasonlító mintát.
Ezért sok kutató Leonardo műveihez fordul, de ahogy sejthető, a DNS kinyerése nem egyszerű. Egyes alkotások hozzáférhetetlenek, mások nem tartalmaznak genetikai anyagot, bizonyos művek pedig nem bizonyítottan Da Vincitől származnak – így van ez a Szent gyermek esetében.
További probléma, hogy Da Vinci anyja, Caterina di Meo Lippi, ismeretlen helyen van eltemetve. Amennyiben sikerülne megtalálni maradványait, majd azok egyezést mutatnának a Szent gyermek anyáról gyermekre öröklődő mitokondriális DNS-ével, az igazolná a rajz készítőjét.
Ugyan Leonardo apjának firenzei sírja ismert, ehhez nem adtak hozzáférést, így közvetlen Y-kromoszóma nem áll rendelkezésre. Da Vincinek közvetlen leszármazottjáról nem tudni, az egyetlen lehetőség így más férfi rokonok felkutatása.
A Leonardo-DNS kutatásában az egyik kiindulópont a nagyapa, Antonio da Vinci, akinek csontjai egy olaszországi családi kriptában vannak. Emellett egy 1863-ban, Ambroise-ban feltárt hajfürt is szóba jöhet, ez Da Vinci szakállából származhat.
A harmadik lehetőség a férfi rokonok által írt levelek lehetnek, köztük a Frosino di ser Giovanni da Vinci által írt példány. Az összevetéshez a kutatók a Szent gyermekről tamponnal, óvatosan vettek mintát.
S. Blair Hedges, a pennsylvaniai Temple University szakembere szerint az új publikáció összességében kiváló, abban a legmodernebb módszereket alkalmazzák. A kutató szintén nem járult hozzá a tanulmány megíráshoz.
A szerzők következő célja a hajfürt és a lehetséges kéziratok, illetve rajzok további elemzése. A csapat reméli, hogy eredményeik idővel meggyőzik a hatóságokat és gyűjteményeket a hozzáférés megadásához.
National Geographic
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


