Mutatjuk, hogyan számítanak bele a ledolgozott évek a nyugdíjába

Mutatjuk, hogyan számítanak bele a ledolgozott évek a nyugdíjába

Nyugdíjba készül, és nem tudja mely évek számítanak bele a ledolgozott évek közül a nyugdíjba és melyek nem? Egy példán mutatjuk, mire érdemes odafigyelni.

2022. december 21-én értem el a nyugdíjkorhatárt. Úgy gondoltam, hogy ha az egész évet ledolgozom, és csak ez év január 1-jétől igényelem a nyugdíjat, akkor a 2022-es év is beleszámít a döntő időszakba. A nyugdíjamról született döntésben azonban az utolsó feltüntetett év 2021. Nem értem, miért, hiszen 2022-ben is egész évben dolgoztam – írja a Pravda napilap egyik olvasója.

Az átlagos személyi bérpont (POMB) meghatározásánál a döntő időszakot alapvetően a nyugdíjjogosultság feltételeinek teljesülését megelőző naptári évek jelentik,

Hírdetés

az 1984. január 1. előtti évek kivételével, ha ebben az időszakban van legalább 22 év van, amelyekre személyi bérpont adható.

Mivel az olvasó 2022. december 21-ével teljesítette az öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételeit, az átlagos személyi bérpont megállapításánál a döntő időszak az 1984-től 2021-ig tartó időszak, még akkor is, ha 2022 végéig folytatott kereső tevékenységet. Az öregségi nyugdíjra való jogosultságot követő nyugdíjbiztosítási időszakra, amely alatt nem kapott nyugdíjat, azaz a fenti esetben a 2022. december 21-től december 31-ig terjedő időszakra

az öregségi nyugdíjra való jogosultság keletkezését követő időszakban elért kivetési alapból lett megállapítva a nyugdíj összege.

A szóban forgó időszakra kiszámított összeget hozzászámolták az öregségi nyugdíjra való jogosultság keletkezéséig megállapított öregségi nyugdíj összegéhez.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »