Muszlim terroristák vágták el a 86 éves pap torkát, megszólal a pap nővére

A napokban lesz egy éve, hogy két muszlim dzsihadista berontott egy békés francia kisváros katolikus templomába, túszokat szedett, majd elvágta a 86 éves pap torkát. Az egyik túsz (egy idős apáca) ki tudott menekülni a templomból, megállított egy autót, és perceken belül megjöttek a kommandósok. A két dzsihadista gyilkost, ahogy kijöttek a templomból, a terrorelhárítók agyonlőtték.

A La Vie című francia katolikus hetilap egész Franciaországot megrendítő különszámmal emlékezik az egy éve meggyilkolt, idős papra. A legfelkavaróbb a pap 76 éves húgának, Roselyne-nek a visszaemlékezése.

Ő eddig sohasem beszélt a borzalmas napról, pedig – ez viszont köztudott volt – ő is ott volt, a templom melletti parókián várta, hogy bátyja befejezze a misét. Roselyne két lányával (Angélique és Jessica) látogatta meg bátyját, velük volt két unokája is. Még három napig maradtak volna a kisvárosban (Saint-Etienne-du-Rouvray), és utána együtt mentek volna el egy hónapra nyaralni, Auvergne-be.

Az idős pap, Jacques Hamel – nővére elmesélése szerint – reggeli után elment misézni.

Hírdetés

Roselyne-t nemsokkal később a parókia telefonján egy újságíró felhívta, hogy igaz-e, hogy túszdráma van a bátyja templomában. Roselyne azt mondta, hogy egyáltalán nem örül, hogy valaki ilyennel viccelődik. Majd látta az utcán a kommandósokat, ő megpróbált bemenni a templomba, de természetesen nem engedték. Aztán két óra múlva megmondták neki: 86 éves bátyját, aki egész életét a szegények megsegítéséért élte le, két muszlim terrorista kivégezte.

Jacques Hamel – húga szerint – részben azért lett pap, mert annyira felkavarta szüleik válása. A két világháború között, egy francia faluban azért ritkaságnak számított, ha egy többgyerekes házaspár elválik. Jacques-ot annyira megdöbbentette a szülői ház szétszakadása, hogy tizenévesen elhatározta, életét az emberek megjavítására, segítésére fordítja. Roselyne szerint hihetetlenül szigorú napirend szerint élt, minden reggel 7-kor kelt, ugyanazt reggelizte, miséin nagyon egyszerűen beszélt, sohasem oktatott ki senkit. Mindenkivel toleráns volt. Nagyon szerette a társasjátékokat, különösen a betűrejtvényeket. Roselyne elmesélte, hogy még egy pókot is képtelen volt bántani – ha a szobájában talált egyet, kivitte a kertbe. Azt mondta: Isten teremtményét nincs joga birtokolni, oda viszi, ahol a legközelebb van Istenhez, a természetbe.

Jacques Hamelt, a mártír papot egyébként hamarosan boldoggá avatják.

origó


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »