Muszlim Európára szavazott a Fidesz

Muszlim Európára szavazott a Fidesz

Miközben itthon dübörög a kormányzati kampány a migránsok ellen és a keresztény Magyarország megvédéséről, a Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban jövőre is elég pénz jusson a menekültek és a migránsok segítésére. Bár Deutsch Tamás elfelejtette elújságolni, de ettől még a Fidesz összes EP-képviselője megszavazta csütörtökön, hogy az Európai Unió 2019-es költségvetésében megfelelő összeg jusson a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) számára. Ebből a pénzből lehet majd támogatni a menedékkérők méltóságteljes befogadását a tagállamokban. A Fidesz EP-képviselője pénteken büszkén számolt be arról, hogy a 2019-es uniós költségvetés parlamenti prioritásai között kellő hangsúllyal jelennek meg a Magyarországnak fontos területek (agrárpolitika és digitalizáció). Deutsch Tamás azt már nem tette hozzá, hogy egyúttal azt is megszavazták: az uniós költségvetésnek finanszíroznia kell a migránsok származási országában, valamint a menekülteket befogadó országokban végrehajtott intézkedéseket, ideértve többek között a szegénység, a munkanélküliség, az oktatási és a gazdasági kihívások, valamint az instabilitás kezelésére irányuló intézkedéseket. Szintén megszavazták a fideszes EP-képviselők, hogy támogatni kell az áttelepítési programokat, valamint a harmadik országbeli állampolgárok hatékony integrációjának előmozdítását.

Hírdetés

Arról az MMIA-s uniós keretről van szó, amelyről a Magyar Nemzet korábban megírta: ebből az uniós forrásból finanszírozva 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára. Az Európai Bizottság által létrehozott MMIA forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, amely a Fővárosi Önkormányzat hajléktalanellátó szervezete.

http://mno.hu/

Arról bezzeg már az uniós szavazás után egy nappal, pénteken sietett közleményt kiadni Deutsch Tamás, hogy: „Sikerült elérni, hogy a külső határok védelmének fontosságát az Európai Parlament állásfoglalása is elismerje”. A fideszes EP-képviselő, miután megszavazta a menekültek és a migránsok hatékony integrációjának finanszírozását, nem volt rest, és leforgatott egy riogató videót Brüsszelben. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter botrányos bécsi videója után Deutsch Tamás a brüsszeli Molenbeek negyedben készített felvételeket. A Fidesz európai képviselője úgy ítélte meg, a környék a bevándorló dzsihadisták európai fővárosa, noha azt korábban francia ajkú keresztény munkások lakták.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »