Muszlim a strandon

Törökországi nyaralásom során a vallás szerepét is sikerült megfigyelnem.

Az iszlám rendkívül szigorú a nők ruhaviseletét illetően. Az alapszabály: a nőnek csak a keze, lábfeje, arca lehet látható idegen felnőtt férfiak számára.

Természetesen vannak vallási és földrajzi eltérések is. A siíták jellemzően kevésbé szigorúak, mint a szunniták, s a szunni iszlámon belül vannak egészen radikális irányzatok is, ahol pl. az arcot is eltakarják. Etnikailag pedig a kaukázusiak, pakisztániak, indonézek, törökök, négerek, perzsák, közép-ázsiaiak kevésbé szigorúak, mint az arabok.

A törököknél a szunni iszlám hanafi irányzata a legerősebb, az oszmán időkben ez volt a szultánok által is preferált verzió. Itt abszolút nem szokás az arctakarás.

Persze manapság vannak erősődő fundamentalista irányzatok is, egyesek egészen extrém dolgokat hirdetnek. Pár éve találtam egy muszlim radikális honlapon cikket a cicanadrág és a feneket éppen csak takaró tunika ellen, hogy ezek formailag megfelelnek ugyan a Koránnak, de tartalmilag nem, hiszen bár a teljes testet takarják, túlságosan tapadnak, azaz mégis kiemelik a testet, szóval “igaz muszlima” cicanadrág helyett széles nadrágot visel, s tunikája meg leér majdnem a térdéig. A vallási oktató bölcsen meg is jegyzi “vajon hordott volna Amina, a Próféta édesanyja, vagy a lánya Fatima cicanadrágot?”.

Hírdetés

Ügyelve, hogy csak törökül beszélők alapján ítéljek, kb. ez a tapasztalatom:

  • 40 % – nyugati fürdőruha, normál bikini,
  • 30 % – burkini,
  • 30 % – átmeneti csoport: egyrészes fürdőruha, selyemkendővel a fejen.

A legérdekesebb tapasztalat: a vegyes lánycsoportok. Élmény: 4 barátnő strandol együtt, egy bikinis, kettő burkinás, egy “átmeneti”. Láthatóan semmi bajuk nem volt egymással. Nagy a tolerancia.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »