Murphy törvénye?

Murphy törvénye?

Murphy törvénye szerint „Ami el tud romlani, az el is romlik.” A szállóigeként régóta létező megfigyelés Edward Murphy amerikai mérnökre utal, aki ezt 1952-ben hozta tudomásunkra. Állítólag később megtoldotta a másodikkal is, „ha egy dolognak két kimenetele van, mindig a rosszabbik irányba megy“…

Valahogyan így vagyok a jelenlegi politikai helyzettel is. Szövetség, platformok, három Híd, Magyar Fórum… Mi jön még?

Ha pedig elfogadjuk a világban, és így Európában is, a „libsevikek“ – értsd neoliberális-újbolsevikek – kemény előretörését, amely még messze van a csúcspontjától és kiteljesedésétől, akkor sírnunk kéne, mert erre az esetre is érvényes Murphy 1. törvénye, miszerint a rossz is elromolhat, s így Čaputová után csak rosszabb jöhet.

Nem egy szívderítő helyzet!

Hírdetés

Hallgatom többek között az egyetlen szlovákiai magyar nyelvű állami rádiót, ahol a tendencia folytatódik, már a vízcsapból is a Magyar Fórum és elnöke  folyik a politológiailag semmitmondó, sokszor ellentmondó kijelentéseivel, pávatáncával.

Mi, felföldi magyarok, megint semmit sem tanultunk Svätopluk három vesszőjéből! A 3% + 1,4% + 0,8% több mint 5%, de egyenként szinte a nullával egyenlő – már ami a parlamentbe való jutást illeti szeptember 30-án.

Így a két Murphy törvény együttesen azt jelzi, hogy (kölcsönös) jobbítási szándék nélkül valaki(k)nek nagyon megfelel a magyar politikai képviselet megosztása és meggyengítése. Meg is kapják érte a harminc ezüstöt!

Hiszen emlékezzünk csak vissza az MKDM-Együttélés koalicióra és parlamenti munkájukra vagy az MKP kormányzati munkájára 1998-2006 között. Ebben az időszakban azért a parlament is másképp, disztingváltabban viselkedett (mert például ott voltak a „magyarok“).

Ezért ismételten és melegen ajánlom tanulmányozni Murphyt, mert ha így folytatjuk, nyálcsorgatva fogunk állni a parlament bejárata előtt, képviselői igazolványok nélkül, egy „libsevik“ diktatúrával szemben. Mind! Összesen!!!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »