Murcin Klaudia tárlatán remek párost alkotnak a festmények és a versek

Murcin Klaudia tárlatán remek párost alkotnak a festmények és a versek

A művészetek harmonikus kavalkádja jellemzi a Lévai Regionális Művelődési Központ kiállítótermében február 6-án megnyílt tárlatot. A helyi amatőr képzőművész, Murcin Klaudia festményei mellett a debreceni Bór István költeményei olvashatóak a kiállításon.

Mint Alžbeta Sádovská, a Lévai Regionális Művelődési Központ igazgatója magyar nyelvű köszöntőjében kifejtette: nem mindennapi kiállítás megnyitójára került sor, melyen egymást kiegészítő két művészeti ág mutatkozik be.

Alžbeta Sádovská (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Csenger Tibor, a művelődési központot is fenntartó Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az intézmény alig pár évvel ezelőtt került a jelenlegi önálló székhelyére, ahol már méltó környezetben végzi tevékenységét.

A központ székházában kialakítottak egy kiállítóteret, mely az elmúlt időszakban számos egyedi tárlatnak adott otthont, mindezzel közrejátszik a művelődésben és a közösségépítésben – fogalmazott az alispán.

Csenger Tibor

Az óvodapedagógus Murcin Klaudia alig fél évtizeddel ezelőtt kezdett el alkotni. Mint a Felvidék.má-nak elmondta, mindig is közel álltak hozzá a művészetek egyes válfajai. Öt évvel ezelőtt fordult a festőművészet felé. M. Simon Veronika festőművész mesterkurzusai által ismerkedett meg a különféle alkotási technikákkal. Fokozatosan találta meg a saját színvilágát, ábrázolási technikáját, szemléletét.

„Öt évvel ezelőtt nem tudtam, hogy ebből egy nagy szerelem lesz”

– hangzott el a megnyitón.

A kiállítás jelenlevőinek egy része

A tárlatanyaggal kapcsolatban megjegyezte, a jelenlegi kiállítás az elmúlt év munkájának válogatása. Alkotásaiban az erős színvilágot részesíti előnyben. A kiállítótér falain számos tájkép, csendélet, mesevilágot idéző festmény látható. Saját meséihez alkotott illusztrációk is helyet kaptak a tárlaton.

A legtöbb alkotás olajfestmény, azonban kombinált technikával készült művek is szerepelnek a kiállított anyagban. Mint megtudtuk, a festőecsetet nem nagyon használja az alkotás során, a festőkéses technika áll közelebb a szívéhez .

Murcin Klaudia

Hírdetés

Némely festménye alatt a Krúdy Gyula-díjas Bőr István versei olvashatóak magyar nyelven.

Az elismert magyarországi művészt Murcin Klaudia festményei ihlették meg. Az így született költemények kerültek az inspirációként szolgáló festmények alá.

A művészek csupán a közösségi felületeken keresztül ismerik egymást.

Ifj. Andruska Csilla előadja Bőr István egyik versét

Mint a Bőr Istvánról szóló kétnyelvű (magyar és szlovák) ismertetőben olvasható: „Nagyon szeretem a kortárs festőművészek alkotásai által kiváltott érzelmeimet, gondolataimat leírni.” A költő egyik, Murcin Klaudia festménye által ihletet versét ifj. Andruska Csilla olvasta fel a megnyitón.

„A művészet nem ismer határokat, a művészet nem ismer távolságokat.  A kép és vers remek párost alkot” – mondta végezetül Murcin Klaudia.

Magyar népdal is felhangzott

A megnyitón a helyi Kadosa Pál Művészeti Alapiskola növendékei kis műsorral közreműködtek. Klára Viteková, az intézmény igazgatója zongorakíséretével magyar dalok is felcsendültek a hegedűszó mellett.

A zongoraművész a verselőadást is meghittebbé tette játékával.

Klára Viteková és a Kadosa Pál Művészeti Alapiskola tehetséges növendéke

Ugyan alig pár éve alkot, ennek ellenére több kiállítása is volt már, egyéni és csoportos tárlatokon mutatkozott be. Két alkalommal a lévai Reviczky Házban volt kiállítása, Nyitrán csoportos tárlaton szerepeltek alkotásai. A 2021-es lévai tárlatokról ITT ,  a 2024-esről pedig ITT számoltunk be.

Már több éve részt vesz az Art for Help jótékonysági árveréssel egybekötött kiállításon. Az itt befolyt összegből lévai és környékbeli hátrányos helyzetű embertársainkat segítik. A legutóbbi kiállításról ITT, az árverésről pedig ITT írtunk.

A festményhez vers is párosult

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett alkotópályázatra is beküldte alkotásait. Arany sávos minősítést szerzet a pályázat kiértékelésén.

A kiállítás február 21-ig látható a Lévai Regionális Művelődési Központ városi park (Schoeller-park) szélén álló székházában.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »