Muránsky tiltakozott amiatt, hogy Rakušan részt vett a pozsonyi tüntetésen

Muránsky tiltakozott amiatt, hogy Rakušan részt vett a pozsonyi tüntetésen

Muránsky tiltakozott amiatt, hogy Rakušan részt vett a pozsonyi tüntetésen Mészáros Richárd2025. 09. 18., cs – 15:18

Martin Muránsky, Szlovákia csehországi nagykövete csütörtökön a cseh külügyminisztériumban tiltakozását fejezte ki a szlovák kormány nevében amiatt, hogy Vít Rakušan cseh belügyminiszter rész vett a pozsonyi tüntetésen – tájékoztatott Daniel Drake, a külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő tájékoztatása szerint a cseh fél közölte, hogy Rakušan magánemberként vett részt a rendezvényen.

Hírdetés

„A belügyminiszter magánszemélyként utazott Pozsonyba. Ezt ma elmagyarázta a szlovák nagykövetnek Radek Pech, a külügyminisztérium európai szekciójának vezetője” – mondta Drake.

Azzal, hogy Rakušan részt vett a szlovák ellenzéki pártok által szervezett tüntetésen, Juraj Blanár belügyminiszter szerint beavatkozott Szlovákia belügyeibe, és belerángatta Szlovákiát a cseh választási kampányba.

Rakušan tagadja ezt, és ismételten kijelentette, hogy magánemberként vett részt a tüntetésen. Leszögezte, hogy semmilyen módon nem avatkozott be a szlovák belpolitikába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »