Manapság egyre gyakrabban fordul elő, hogy a munkavállalókat választás elé állítják: ha többet szeretnének keresni, váltsák ki a vállalkozói engedélyt, ellenben ha alkalmazottként dolgoznak tovább, ne számítsanak béremelésre! Olykor a cégek más okból is arra biztatják beosztottjaikat, hogy váljanak inkább vállalkozóvá. Vajon mi éri meg jobban: az alkalmazotti munkaviszony vagy a magánvállalkozás? A fogas kérdést – olvasói levélre reagálva – ifj. Mészáros Lajos jogász válaszolja meg.
Ma már az emberek jövedelemszerzésének egyre változatosabb formáival találkozunk. Legtöbben ugyan még mindig munkaviszony keretében tesznek szert jövedelemre, ám egyre elfogadottabb az ún. egyéni, vagyis magánvállalkozás. Olvasóink gyakori dilemmát vetettek föl, mégpedig azt, hogy mi az előnyösebb jövedelemszerzési forma: a Munkatörvénykönyv által szabályozott munkaviszony, vagy a magánvállalkozásról szóló törvényben meghatározott magánvállalkozás. Természetesen mindkét jogviszonynak van előnye és hátránya is, a továbbiakban csak a legjellemzőbb általános eltéréseket vázoljuk.
A munkaviszony legfőbb jellemzője, hogy biztonságot nyújt az alkalmazottnak. A munkaviszony a munkáltató és a munkavállaló között jön létre. E kapcsolat alapja a felek jogait és kötelességeit magába foglaló írásos munkaszerződés, amely kötelezően tartalmazza, ezáltal szavatolja a munkabér magasságát, a szabadság pontos terjedelmét, a felmondási lehetőségeket, azok határidejét stb. Ezzel ellentétben, akinek van megfelelő szaktudása és némi üzleti tőkéje, s vállalja a kockázatot, egyéni vállalkozóként folytathat jövedelemszerző tevékenységet, ha kiváltja magánvállalkozói engedélyét. A magánvállalkozó az engedélyben meghatározott tevékenységeket végezheti akár a volt munkáltatójának is, aki ez esetben a megrendelő, miközben az ilyen együttműködés formája nincs pontosan megszabva – lehet ún. megbízói szerződés, együttműködési szerződés, de akár egy megrendelő ív is. Ám amíg a munkáltató kizárólag a törvényben felsorolt okokból mondhat fel alkalmazottjának, a megrendelő egyszerűbben szüntetheti meg együttműködését a magánvállalkozóval, és nem is kell fizetnie ún. lelépőt, ami az alkalmazottnak járna.
A munkaviszonyban lévő alkalmazott helyett a munkáltatónak kell fizetnie az egészségügyi és társadalombiztosítási járulékokat, a munkanélküli és más alapokba a juttatásokat, a magánvállalkozó viszont saját maga köteles fizetni ezeket. Általában igaz, hogy az egyéni vállalkozó számláján több pénz forog, mint az alkalmazott kezében, ám a kérdés az, hogy milyen összeg marad a magánvállalkozónál adói és egyéb járulékai megfizetése után. Említést érdemel a munkaviszony és a magánvállalkozás között a kárfelelősség terén létező különbség is. Míg a munkavégzés során okozott kárért az alkalmazott a Munkatörvénykönyv megfelelő szakaszai értelmében legfeljebb négyhavi munkabére magasságáig felel (még ha magasabb is az általa okozott kár), a magánvállalkozó az ilyen esetleges kár teljes magasságáért felel.
Végezetül le kell szögezni, hogy annak meghatározása, hogy adott esetben melyik jogviszony előnyösebb, nagyon individuális, és akár egészen speciális részletektől is függhet, mint pl. a munkavégzés helyére történő utazás költségeinek esetleges térítése, a befizetett járulékok ellentételezése, a későbbi nyugdíj magassága stb.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
