Munkát keres az egyik legsikeresebb magyar edző

Munkát keres az egyik legsikeresebb magyar edző

Három év után távozik a Royal Antwerp labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Bölöni László.

A belga élvonalbeli klub bejelentette, hogy új szakembert keres.

Hírdetés

Az erdélyi születésű tréner 2017-ben vette át az együttes irányítását, első idényében nyolcadik, a másodikban negyedik lett a gárdával, így a mostani szezonban az Európa-ligában is indulhatott, ahol a selejtező utolsó körében búcsúzott. A belga bajnokságot elsőként nyilvánították befejezettnek a koronavírus-járvány miatt, de az európai szövetség nemtetszése után a végleges döntés pénteken várható, a kupadöntős Royal Antwerp negyedik helyen áll az alapszakasz vége előtt egy körrel.

Bölöni játékosként 107-szer szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig Belgium mellett dolgozott francia, portugál és görög élvonalbeli kluboknál, illetve a Közel-Kelet több országában, továbbá a román nemzeti együttes szövetségi kapitánya is volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »