Munkáját végző mentőst bírságoltak meg a közterületesek Budapesten

Döbbenetes: egy szolgálatot teljesítő mentőtiszti autót bírságolt meg 25 ezer forintra Budapesten a közterület-felügyelet – írja a Bors.

– Mindig úgy parkolok, hogy ne akadályozzam a forgalmat. De próbálok a házhoz közel megállni, hiszen sosem tudjuk, bent éppen milyen komoly beavatkozásra van szükség – mondta a lapnak a mentős, akinek autójára mégis 25 ezer forintos bírságot szabtak ki. Ez egy napi 12 órát hajtó mentőnek háromnapi üzemanyagra elég.

A mentősök egy idős embert láttak el egy újlipótvárosi társasházban. Odalent viszont kellemetlen meglepetés fogadta őket.

Hírdetés

– Fél méterre álltunk meg a zebrától a KRESZ-ben előírt öt méter helyett. De nálunk életmentő a gyorsaság – magyarázza a neve elhallgatását kérő, az egyik magánmentő-szolgálatnál dolgozó mentős. A mentőtiszti személygépkocsin jól látszott, hogy mentőautóról van szó: fel van csíkozva, rajta a mentősök jelképével, az ötágú Konstantin-kereszttel és villogóval. A közterületesek arra hivatkoztak, hogy parkolás közben a kék villogó nem volt bekapcsolva.

A lap megkereste a XIII. kerületi közterület-felügyeletet, ahonnan egyelőre nem kaptak választ. Úgy tudják, a konkrét esetben a közterületesek hét fényképet készítettek a villogóról, de a villogás egyik képen sem látszott. Ám olyan villanócsöves testről van szó, ami véletlenszerűen villan, tehát nem könnyű megörökíteni. Ha a 25 ezret nem fizetik be 30 napon belül, az ügyet szabálysértési eljárásként a rendőrség viszi tovább.

Ők méltányosságból eltekinthetnek a bírságtól. Ha viszont nem a mentős mellé állnak, akkor automatikusan ötvenezret kell befizetnie a szakápolónak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »