Orbán Viktor egyik kedvenc szavajárása a munkaalapú társadalom. Ez jól is hangzik. A kérdés már csak az, minden vonatkozásban megállja-e a helyét. Vagy pusztán ezt úgy kell érteni, hogy a haveri vállalkozók sorra elnyerik a beruházásokat, és nekik aztán ebből van munkájuk bőven, így pedig pénzük is? Vagy úgy, hogy természetszerűleg megbecsülik a dolgozót, a magyar munkást.
Lássuk, melyik irányba mutatnak a dolgok!
Egy általunk elképzelt ideális állam egy organikus és munkaalapú társadalmat valósít meg, és alapvetően ellenezzük a segélyalapú, baloldali ideológiák által hirdetett modellt. Tehát a tehetséget, a szorgalmat, a rátermettséget, munkakedvet kell támogatni, nem a munkakerülő, semmittevő életfelfogást.
Viszont ma azt kell látnunk, hogy az elmúlt másfél évben, aki dolgozott, vagy dolgozni akart, önhibáján kívül veszítette el munkáját, vagy szintén önhibáján kívül nem tudott elhelyezkedni, ez pedig súlyosan igazságtalan és méltánytalan. Ezért elfogadhatatlan, hogy az értelmetlen korlátozások miatt munkájukat veszítőket, és akik ezért nem találtak új állást, lényegében semmivel nem támogatja a kormány. Az a kormány, amely őket tulajdonképpen ilyen nehéz helyzetbe hozta, ez súlyosan ellenkezik az igazságosság elvével.
Ha a munkaalapú társadalom velejárója, márpedig velejáróra kell hogy legyen, a munkavállaló megbecsülése, a vele való igazságos bánásmód, akkor itt ez tökéletesen hiányzik a Fidesz rendszeréből.
De menjünk tovább!
A következtetés tehát egyértelmű: ez a gyakorlat nem munkaalapú felfogás, amelyet gyakran hangoztat Orbán Viktor, hanem a teljes szociális érzéketlenségről tanúbizonyságot tevő uram-bátyám rendszer dölyfös gyakorlati megnyilvánulása. Orbán Viktor gyakran mondja, nem támogatja a munkanélküli segélyre épülő társadalmat. Helyes, mi sem, viszont ez nem segély volna, hanem jogos igazságtétel, hiszen nem arról volt szó, hogy ne akartak volna dolgozni ezek az emberek. Ezt a helyzetet pedig a kormány idézte elő.
Már csak azért is, mert a legújabb statisztikák szerint, amit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közölt, elborzasztó a helyzet, közel egy évtizedes negatív csúcsot döntött a munkaügyi regisztrációs időszak. Jelenleg mintegy 445 nap átlagosan az idő, amit egy regisztrált munkakeresőnek várakoznia kell, míg újra munkát talál, ez majdnem ötszöröse a korábbinak, ezzel szemben pedig Európában Magyarországon a legrövidebb idejű, csupán három hónapos az álláskeresési járadék.
Ebből következően tehát egy valódi munkaalapú, szociális államnak az volna a feladata, hogy a realitásokhoz igazítsa az álláskeresési támogatást. Ma ez jelenleg 445 nap, szabad szemmel is látható tehát, hogy nem három hónap. Amennyiben ez a 445 nap csökkenni kezd, úgy természetesen nem csak lehet, hanem egyenesen kötelező is csökkenteni, ahhoz igazítani az álláskeresési járadék folyósítását, mert való igaz, a segélyezést nem támogatjuk, az ellenkezik felfogásunkkal.
Emellett ezernyi dolgot fel lehet még sorolni, ami megkérdőjelezi a Fidesz munkaalapú társadalmának alapjait, például a multik folytonos támogatása, de most maradjunk csak ennél az egynél, és tegyük fel, válaszoljuk meg a kérdést: ez volna tényleg a munkaalapú társadalom?
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
