Mün­cheni mé­szár­lás: vá­lo­ga­tott fo­cis­tánk is a plá­zá­ban volt

Mün­cheni mé­szár­lás: vá­lo­ga­tott fo­cis­tánk is a plá­zá­ban volt

Óriási balszerencse, hogy éppen ott volt, de mázli, hogy ép bőrrel megúszta: korábbi válogatott labdarúgónk, Simon Krisztián is a müncheni plázában volt a kilenc ember életébe került lövöldözés idején.

Simon (jobbra) ép bőrrel megúszta (Fotó: MTI fotó)
Fotó: MTI

A német másodosztályú 1860 München légiósa – aki súlyos sérüléséből lábadozik – a barátnőjével éppen fogorvosnál járt a bevásárlóközpontban – értesült az NSO. Hála istennek, az ijedségen túl nem történt nagyobb bajuk.

Ugyanúgy, ahogy a Barcelona B-csapatától érkezett Rodrinak és Ilie Sáncheznek sem: a spanyol Cadena SER rádióállomás szerint ők is a pláza egyik üzletében voltak a tragikus események idején.

Hírdetés

A müncheni csapat játékosai ma gyászszalaggal lépnek pályára a Werder Bremen elleni edzőmeccsükön. Felvetődött, hogy a vasárnapi nyílt napot elhalasztják a “kis Münchennél”, de jelen állás szerint “csak” kiemelt rendőrségi figyelemre lesz szükség a szurkolók tömegének biztonsága miatt.

Péntek délután egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetője. Az ámokfutó egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál. A gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le, majd végzett magával is.

Forrás: Ripost.hu

The post Mün­cheni mé­szár­lás: vá­lo­ga­tott fo­cis­tánk is a plá­zá­ban volt appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »