Leírok részenként 3 multis életképet. Nem szeretem kibeszélni munkahelyeimet, nem érzem ezt morálisnak, szóval sose adok meg belső, bizalmas infót.
Íme az első: az anoním kérdőív.
Multis gyakorlat a dolgozói vélemények felmérése. Hogy ez valós adatokat tartalmazzon, anoním kérdőívekkel. Bár a dolgozók egy része konteós: nem hiszi el, hogy tényleg anoním, azaz nem a véleményét írja meg, hanem azt amit szerinte elvárnak tőle. De ezek aránya jellemzően 15-20 % csak, a nagy többség hisz az anonímitásban.
Vannak persze érdektelen vélemények: a többség mindenhol elégedett a munkahelyével, a bérezést leszámítva, még sose láttam felmerést, melyben ne az lett volna a többségi vélemény, hogy alapvetően minden oké, de legyen magasabb a bér.
Van azonban pár terület, ahol kibékíthetetlen ütközés van a nyugati liberális szellemiség és a keleti hagyománytisztelet között. A legliberálisabb, legnyugatosabb keleti alkalmazottak se képesek itt átvenni a nyugati szellemet.
Egyik munkahelyemen ezt megpróbálták megoldani, persze sikertelenül.
Vannak ugyanis minden hasonló munkahelyen biztonsági parancsok, s ezeket magyarázó, oktató tréningek. Majd ezekre rákérdeznek anoním módon is. S kiderült: szakadék van a kettő között, minden dolgozó kitölti a teszteket, sikeresen átmegy a biztonsági vizsgákon, de aztán mindig van pár eset, ahol anoním kérdés esetében szinte egy dolgozó se ad helyes választ, sőt hitet tesz a helytelen válasz mellett.
Erre fel is figyeltek aztán a nyugati anyacég központjában, s aggodalmukat fejezték ki. Ilyenkor nem az egyszerű dolgozó van bajban, hanem a helyi vezetőség, a helyi vezetőket állítja ugyanis a szőnyeg szélére az ő főnökségük, miért nem sikerült kellően kiképeznie a dolgozóikat.
Hogy érthető legyen íme 3-3 példa, először azok ahol nincs gond, a dolgozók névvel és névtelenül is jó választ adnak:
- idegen személy bekéredzkedik az irodába: nyilván a portához kell irányítani, kérjen ideiglenes belépőt,
- ismeretlen személy bizalmas infót kér ímélben: nyilván nem adjuk meg neki,
- újságíró ismerősünk interjút akar a cégről: nyilván azt mondjuk neki, vegye fel a kapcsolatot a cég szóvívői-kommunikációs részlegével;
de íme az ellenkezője, ahol a dolgozó névvel jó választ ad, névtelenül meg rosszat:
- a kollégánk otthon hagyta a belépőkártyáját: a portához kellene irányítani, kérjen ideiglenes belépőt, viszont a valóságban mindenki beengedi őt kártya nélkül,
- látjuk, hogy a kolléga a telefonját összeköti kábellel a munkahelyi géppel: ez szigorúan tilos, jelenteni kellene (anoním módon is lehetséges jelenteni!), de a valóságban senki se jelenti “biztos csak tölti a telefont” alapon,
- a munkánk bizalmas, nem szabad megmondani a projekt pontos nevét se: mindenki simán elmondja azonban rokonainak, haverjainak, bár idegennek már nem.
Összehívtak gyűlést is, magyaráztak, mind hiába. Én ilyen esetekben mindig hallgatok, nem veszek részt felesleges vitákban, eleve a gyűléseken hátul ülök le, abszolút passzív vagyok. Nem akarok senkinek semmit magyarázni, eleve nem hiszek a rendszer reformálhatóságában, meg bevallom: nekem a munkahely az csak bérkapási intézmény, nem szeretnék segíteni a munkahelyemnek. De akadt ez alkalommal egy lány, erős pszichológusi-szociológusi érzékkel, aki elmagyarázta a rejtélyt a főnökségnek.
Elmondta mi az ami miatt sose lesz sikere a vezetőségnek. Felhozta az egyik nagy XX. századi bolgár írót, Elin Pelint (1877-1949). Fő tematikája a török uralom alól felszabadult Bulgária falvainak élete, a mentalitás.
1903-as alkotása az Andresko című novella. Ebben a szófiai végrehajtó utazik egy Szófia környéki faluba, egy ottani súlyosan eladósodott emberen végrehajtást csinálni a kijött jogerős határozat alapján. Útjához a végrehajtó kocsist bérel fel, azonban elköveti azt a hibát, hogy elmondja a kocsisnak mi útja célja. A kocsis – ő Andresko – ekkor direkt rossz irányba megy, mindenféle kamuzással átverve az utast, majd a falu környéki mocsárba vezeti a kocsit, aztán két lovát lekapcsolja a kocsiról, majd hagyja a kocsit elsüllyedni a mocsárban. A végrehajtó hiába könyörög, Andresko ott hagyja, elhagyja a helyszínt a lovaival, a kocsit veszni hagyja, gyakorlatilag megölve a végrehajtót.
Amerikai szemmel a sztori nyilvánvaló: a gyilkos kocsis egy bűnöző adócsaló érdekében megöli a munkáját tisztességesen végző állami alkalmazottat, aki csak a közjó érdekében cselekszik. Akkor jön a döbbenet: a bolgár nézőpont szerint a sztoriban a pozitív hős Andresko, a negatív a végrehajtó, míg az adós meg áldozat – hát, ezt az amerikai ember képtelen megérteni.
Szóval ezt mondta el a kolléganő: ha a bolgár ember még az állami alkalmazottat is az “ők” helyére teszi a “mi-ők” koordinátarendszerben, akkor mennyivel inkább így fog tenni a munkahelyével kapcsolatban! Szóval a kollégám az a “mi” része, a cégvezetés meg az “ők”, s akkor se szabad a mieinket elárulni “nekik”, ha a mieink történetesen hibásan cselekednek.
Az amerikai főnök megértette. Azt mondta végül “ez van, más kultúra”. De az arcán látszott, kb. úgy áll hozzá, mint ahhoz, hogy Kelet-Afrikában körülmetélik a kamaszlányokat.
Bár valószínűleg érdektelen az olvasók 99 %-ának, íme a novella felolvasva egy bolgár önkéntes kultúranépszerűsítő által, sajnos más nyelven nem található meg:
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
