Multinacionális összefogás Európa elárasztásáért: a világ legnagyobb cégei ugrottak a Fehér Ház felhívására

Multinacionális összefogás Európa elárasztásáért: a világ legnagyobb cégei ugrottak a Fehér Ház felhívására

A világ legnagyobb tech cégei is csatlakoztak a Fehér Ház kezdeményezéséhez, amely az Európát megszálló vadak további támogatását tűzte ki céljául. Ugrott a Facebook, a Google, a Microsoft, a Twitter vagy az Uber is.

A Google 10 ezer libanoni gyerek ingyenes oktatásához járul hozzá, szigorúan nem kormányzati szerveken keresztül adva erre a támogatást. A Facebook az ingyenes internetet vinné el a "menekült"táborokba, a tervek szerint Görögországban 35 helyen biztosítana wifit a számukra. Emellett a közösségi oldalon Zuckerbergék adománygyűjtésbe is kezdenek, az összegyűlt pénzt pedig a "civil" szervezeteken keresztül a betolakodók élelmezésére fordítják majd.

Hírdetés

A Microsoft a Google-höz hasonlóan az oktatásban szeretne nagyobb szerepet vállalni, a redmondi cég a "civil" szervezetek számára segít hozzáférni az ehhez szükséges eszközökhöz. Emellett egy innovációs központot is létesítenének, ahol a kontinenshódítók a "szakmai készségeiket" fejleszthetik. A HP Libanonban és Jordániában létesítene egy-egy tanulóházat, ahol a gyerekek mellett a felnőttek is részt vehetnének az oktatásokon.

Mivel sok élősködő számára az angol nyelv elsajátítása is nehézséget okoz, a neves játékgyártó Zynga ezt orvosolná. Erre a célra a Words with Friends nevű szókirakós játékának egy speciális, oktatásra szánt verzióját készíti el. Emellett egy verseny keretében egy olyan alkalmazás létrejöttében is segédkeznek majd, ami a szíriai gyerekeket tanítaná meg az arab nyelvre.

Talán az Ubernek és a LinkedInnek lesz a legkevesebb dolga, ők ugyanis azoknak a betolakodóknak nyújtanának segítő kezet, akik mielőbb szeretnének munkába állni. Az Uber az adminisztrációt gyorsítaná fel, míg utóbbi a Svédországban működő, tehetségeknek szánt Welcoming Talent programját terjesztené ki Svédországon kívülre.

Rajtuk kívül az IBM, a Twitter és a TripAdvisor is részt vesz a kezdeményezésben. Az IBM minden szükséges formában segítséget nyújtana, a TripAdvisor 5 millió dollárt (kb. 1,3 milliárd forintot) különített el az álhumanitárius szervezeteknek, míg a Twitter 50 ezer dollárnyi hirdetési felületet ajánlott fel az Egyesült Államokban és Európában is a felforgató szervezetek számára.

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »