November 19-én volt a World Toilet Day, vagyis a WC világnapja. Jövőre ünnepeljük együtt!
„Keleti kényelem” – német innováció az eltérő kultúra (rab)szolgálatában. A Hamburgi Műszaki Egyetem és a Global Fliegenschmidt GmbH („a” német budigyártó) közös fejlesztése az európai WC-k „misztériumával” szembesülő honfoglalók részére
Pironkodva vallom meg a Kuruc.info nyitott és érdeklődő olvasói előtt, hogy sajnos lemaradtam a vécévilágnapról, amiben az is szerepet játszhatott, hogy már az Úrjövetre (Ádvent) készülődtem. Hiába, no: a régi beidegződések meg a vallásos tévképzetek gúzsba kötik a világ jobbá tételén fáradozó, de még nem eléggé (ki)képzett materialista humanistákat – így engem is. Mentségemre szolgáljon az is, hogy viszonylag új eseményről van szó, amiről 2012-ben emlékezett meg először a világ felvilágosultabb része a mára már nélkülözhetetlenné váló ENSZ égisze alatt. Az egyesült nemzetek szervezetének egyik alapfeladata a világbéke és nemzetközi biztonság fenntartása, bár ezt a szervezetet alapító és pénzelő nagyhatalmak meg a fegyvergyáros lobbi soha nem nézték jó szemmel, ezért kidolgozták a „permanens békeharc” stratégiáját, hogy aztán Koreában, Vietnámban, Afganisztánban, Irakban vagy épp Iránban békeharcászkodják ki magukat.
„Egy a jelszó: tartós béke. Állj közénk és harcolj érte!”
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének XXI. századi küldetése mindemellett a korparancsnak – vagyis a korszellemnek parancsoló háttérhatalom érdekeinek – megfelelően a multikulturalizmus eszmei bebetonozása és a migrációs népességcsere gyakorlati kivitelezése – mégpedig a világtörténelem európai színpadán statisztáló őshonos, fehér és keresztény, megújulásra és ellenállásra képtelen, impotens európai lakosság „segítségével”.
A fő feladatokat néhány alfeladatra bontják le, hogy a kiszemelt célcsoportok érdeklődését megosztva terelhessék a figyelmüket több fontosnak tűnő, vagyis annak feltüntetett „ügy” irányába. A médiájuk segítségével tematizálnak és priorizálnak: tehát meghatározzák a fő csapásirányokat. A mesterségesen legyártott „valóságok” mindegyike önmagában is fenyegető, s ráadásul egymással felcserélhető, vagyis csereszabatos. Fő a változatosság – a lényeg a káosz! Klímaváltozás, migráció és járványok – csöpp antiszemitizmussal, nácizmussal és trumpizmussal nyakon öntve. Féljetek, de reméljetek! Egy kis fegyelmezéssel, egy kis ellenőrzéssel a hatalom mindenen úrrá lesz.
A hálás konzumidióta agyhalottak figyelmének napi szintű lekötését és érdeklődésének szinten tartását szolgálják az úgynevezett világnapok, melyeket az ENSZ marketingesei és PR-osai menedzselnek. Mondhatjuk úgy is, hogy leveszik a gondolkodás terhét az idejük jó részét „halaszthatatlan és megalapozott” fogyasztói döntések meghozatalával töltő „szélesebb néprétegek” válláról. – Apukám, holnap 1,50-nel olcsóbb a kétrétegű WC-papír!
Minden mindennel összefügg – „Hogyan segíthetnek a retyók az éghajlatváltozás elleni küzdelemben?”
Ma már egy naptári napra akár két-három – köztük jó néhány kreténebbnél idiótább – világnap esik: A lemezlovasok, DJ-k világnapja; A verebek világnapja; Homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap; Előbújás, azaz a coming out napja (ezt a fideszes Szájer József november 29-én Brüsszelben ünnepelte – V. T.); Menj gördeszkázni nap; A cápatudatosság napja; A falusi nők világnapja; A dadogás elfogadásának nemzetközi világnapja; A magzatgyermek világnapja (ez nyilván elírás: világos, hogy A magzatgyilkosság [abortusz] világnapjára gondoltak – V. T.). Nem nehéz megjósolni, hogy a még pelenkás korban járó WC-világnap egy fényes jövő előtt álló multikulturális horizontú karnevállá fogja kinőni magát. Nem lennék meglepve, ha rövidesen a Buzi Pride-ok népszerűségi mutatóival büszkélkedhetnének!
„El tudod képzelni, hogy nincs saját klotyód? Merthogy két és félmilliárd földlakótársadnak nincs! Vedd ezt tudomásul és ne csak január 1-én ölelgesd a WC-det, hanem ma is, a higiénia globális kihívásának a napján!”
Egy felvilágosult, kezét a haladás ütőerén tartó világpolgárnak efelől kétsége sem lehet, ezért is csodálkoztam, hogy a szar házának világnapja csak évek múltán keltette fel a 444-es szarháziak figyelmét – ha megengedik nekem ezt humorosnak szánt kollegiális szójátékot a Kuruc.info nyájas olvasói. Gazdag képanyaggal illusztrált cikkükből olyan szörnyűségek derültek ki, mint hogy „a világ népességének 60%-a, mintegy 4,5 milliárd ember (most akkor nem 2,5 milliárd? – V. T.) nem rendelkezik otthonában saját WC-vel, 862 millió pedig semmilyen toaletthez nem fér hozzá, így a szabadban végzi a dolgát”. A fenyegetett célcsoportok szociológiai „rétegzettségéről”, mentálhigiénés korlátairól és az intelligenciával kapcsolatos kapacitásaik szűkösségéről nem esik szó; s persze arról sem, hogy kormányaik – amelyek az ENSZ-ben is „képviselik” nemzetük érdekeit – hová a búbánatba csatornázzák át a szennyvízkezelésre és higiéniára fordítandó közpénzeket.
Bill Gates szoftver- és vakcinapápa a genfi Firmenich parfümgyártó magáncéggel közösen kifejlesztett, a WC-k látogatását kellemesebbé tevő illatszert teszteli. Ennek az elsődleges célja, hogy az egyelőre még a fejlődő országokban élő, de már Európába készülő „fiatalokat” leszoktassa az outdoor barnázásról, és becsalogassa őket a WC-kbe (www.20min.ch)
A „szabadban ürítés” pogány szokása már az ősembertől sem volt idegen, de Árkádia idilli ligeteiben végezték nagydolgukat a Heszperiszek (nimfák) és a kentaurok is (vö. lócitrom). Az eurázsiai szikkadt sztyeppék derekas részét a szkíták, Attila hunjai és Dzsingisz kán mongol harcosai, no meg lovacskáik forgatták termőre. A modern kori elvárosiasodás folyamata nem akasztotta meg a nemes hagyomány továbbélését, sőt! A szabadság liberális szigetein, mint például San Franciscóban, az utcán szarás Mekkájában a „Nagy Dolog” reneszánszáról sem túlzás beszélni, még ha egyesek – a semminek örülni nem tudó fanyalgók – ezt megkérdőjelezik is, mondván, hogy a kutyaszarok is rákerültek a kakitérképre. Na, bumm potty! És akkor mi van?
San Francisco utcáin. Poop Map (kakitérkép) – „szkatokulturális” kalauz ínyenc turisták részére (a szkatológia az ürülékkel foglalkozó „tudományág” – V. T.)
Los Angelesben, Wahorn András képző- és életművész barátjánál vendégeskedve kapott rá az utcai ürítés ízére (bocs! – V. T.) a hajdúnánási libzsi démon, Spitzer Gyöngyi Soma Mamagésa énekes, előadóművész, műsorvezető, újságíró, életszemléleti tanácsadó, spirituális tanító. Művészi igénnyel készült képei láttán még a magamfajta sumér ketrecharcost is elfogja a „szégyellem, hogy magyarnak születtem született” érzése.
– Egyszerűen ez jött ki akkor belőlem (sic!) – meséli évekkel később a „művésznő”. – A tengerparton rendszeresen láttuk, hogy a csövesek, narkósok, hajléktalanok és egyéb marginális „elemek” egy nagy, szaletli félében szeretnek összeülni. Ezek a padokkal telerakott fedett helyek nyitottak voltak, akár egy szaletli vagy gazebó, 7-8 férfi ült benne. Ez már nekem is én-határ feszegetés volt, hogy bemenjek a tér közepére, letoljam a bugyimat, és előttük pisiljek. Megcsináltam. Ők nevettek, meg is tapsoltak, végül is volt az egészben valami felszabadító – nosztalgiázik a pisigésa.
Én-határ feszegetés: „Robika (Wahorn András fia – V. T.) egyszer csak megjegyezte: annyit pisilsz, ne csináljunk egy sorozatot, hogy körbepisiled L. A.-t, áthágva ezzel a törvényeket? – Megcsináltam.”
A világ megismerésére tett erőfeszítéseim során akadtam Werner Pieper sokat idézett, korszakos jelentőségű nagymonográfiájára, a Kakadémiára (1987, magyarul 1997). A kultúra története iránt érdeklődő ínyencek könyvespolcáról nem hiányozhat az emberi ürülék kultúrtörténetét tárgyaló opus, így én is díszhelyen, A bolsevizmus mint erkölcsi probléma (Lukács György, Szabadgondolat, 1918) mellett tartom, bár természetesen a WC-n ülve kezdtem el olvasni.
A könyv a legszebb karácsonyi ajándék
Akinek már elege van a gasztrosznobokból meg a puccos szakácskönyveikből, és az is érdekli, hogy mi történik a vajon futtatott medvehagymával és spenóttal töltött ropogósra sütött bőrű csirkemellfilé répa, újhagyma, kucsmagomba és zöldborsó körettel nevű egyszerű, de népszerű falusi ételünkkel, miután elfogyasztottuk, az ne halogassa e remekmű beszerzését. Antikváriumokban még rá lehet futni.
Kedvcsináló a tartalomjegyzékből: A szent szar – Az ürülék, mint anyag – Dicsőség a kakálásnak – Kitörölni vagy megmosni? – Egy vécésnéni emlékiratai – Budibabonák – Az ürülék különböző felhasználási módjai – Kakaistenek, vallási tabuk – Kakaművészet? – Szaretika és a többi.
Egyik kedvenc fejezetem a Szaralakok galériája, amely olyanokról szól, akik a kakit többre tartják egyszerű hulladéknál. Gutenberg például a Biblia után elsőként a Hashajtónaptárt nyomtatta ki. A Varázsfuvola zseniális szerzőjéről megtudhatjuk, hogy olykor „W. A. Mozart, aki szelek nélkül szarik” formában írta alá kuzinjához intézett leveleit; s egy „Kakakantátát” is komponált, amit sajnos alig játszanak nyilvánosság előtt. Alfred Krupp fegyvergyárost pedig a lócitrom illata annyira megihlette, hogy dolgozószobáját közvetlenül az istálló fölé építtette, hogy az inspiráló istállószag légaknákon keresztül juthasson el hozzá. Az is kiderült, hogy Little Richard, a rock ’n’ roll fekakirálya gyakran kakált befőttesüvegbe, takarosan lezárta, majd felrakta a kamrapolcra, ahol az anyja a befőttesüvegeket tartotta. Volt is nagy öröm, mikor a mama egyikre-másikra rátalált.
Ha már „kakikonzerv”, tegyünk egy kis kitérőt a modern „képző”-művészet trágyában tárgyában.
Piero Manzoni: A művész szarja, Nr. 19 (1961). „Tartalom: nettó 30 gramm. Frissen tartósítva. A gyártás és csomagolás időpontja: 1960. május” – Az olasz konceptualista művész 90 számozott darabot készített szart a 60-as évek elején, melyek minimum az aktuális súlyekvivalens aranyáron – a Christies 2007-es árverésén 15-21 millió forint között – kerültek értékesítésre (fotó: Christies Images Ltd. 2007)
(A kilencven kis konzerv egyik kíváncsi tulajdonosa a magáét ki is nyitotta: nyilván meg akart róla bizonyosodni, hogy nem csapták-e be és valóban az van a dobozban, amiért fizetett. Szörnyű dilemma, hiszen a kibontás után a „műtárgy” már szart sem ér – akár le is húzhatja a klozeton. A képpel is illusztrált szakirodalom connoisseurök és gourmand-ok részére ITT elérhető.)
A Szaralakok galériáját tovább lapozgatva a kiközösítettek otthonos, „nem vagyok egyedül” érzése fogott el, amikor megtudtam, hogy Hitler a Steyrben letett vizsgái után életében először és utoljára lerészegedett, majd a vécépapírnak nézett értékes okirattal, a bizonyítványával törölte ki a hátsóját. Érdekes, hogy a Führer ezt a történetet – mint egyik kedvenc anekdotáját – többször elmesélte titkárnőjének és barátainak a hadseregben.
A szerző minden szarával szavával maradéktalanul egyetértettem egészen addig, amikor az állva, ülve és guggolva kakkantás technikáit taglalva ez utóbbi mellett tette le a voksot. Bár maga Pieper is elismeri a fejezet elején, hogy „ha nem akarunk népszerűtlenné válni, nincs igazán választási lehetőségünk: rá kell ülnünk”. Magam mellszélességgel kiállok a francia királyok hagyatéka, az „angol WC” intézményesítése mellett, főleg ha a szozopoli kemping „illemhelyei” vagy a falusi nyaralások pottyantós budijai jutnak az eszembe. Mégiscsak a toilet világnapját ünnepeltük, vagy mi!
„Anglia győz! Az angol vécé kiszorítja a régi hagyományokra visszatekintő, de primitívebb német és francia elődeit. Germánia szomorúan áll a háttérben. A régi budi romokban, a győztes lovag, a WC diadalittasan lengeti a vécépapírtartót, bal kézzel magasra emeli a húzóláncos víztartályt.” Heinrich Kley (1863 – 1945) német festő és grafikus „allegórikus” illusztrációja
Pieper egy másik szakszkatológust citálva német alapossággal érvel a guggolás mellett („minden jobban csúszik, kevesebb a maradék és a nyomvonal… a comb nekifeszül az alhasnak”), sőt azt a tudománytalan kijelentést is idézi, „hogy a guggoló testhelyzet bevezetése nem csekély mértékben járulna hozzá a fehér ember körében elterjedt legáltalánosabb testi kellemetlenség, a székrekedés megszűnéséhez”. Saját magának mond ellent ez a látens rasszista, amikor a Világbank (szakosított ENSZ-intézmény) egyik 1981-es kiadványának (Appropriate Technology for Water Supply and Sanitation) a philadelphiai diákok napi átlagos székletsúlyára vonatkozó adatait idézi: a fehér bőrűeké 192 gramm, míg a feketéké csak 148 gramm. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy például a kenyai vidéki kórházi alkalmazottak 502 grammot „termelnek” naponta – V. T.)
Sajnos tudat alatt Piper is hozzájárult ahhoz, hogy Wotan népe ellenállás nélkül fogadja be és „integrálja” a főleg muszlim gyökerű sáskahadat és kulturális szokásait. A háború után (csak 1948-ról 1958-ra a négyszeresére!) felpörgött (nyugat-)német gazdaság XXI. században is folytatódó sikerei fényében sütkérező német „elit”, valamint a bűntudatba és a jólétbe belepistult német társadalom döbbenten ébredt rá a vendégjárás kezdetén, hogy a túlképzett menekültek gyakran „rejtélyesnek” találják az európai vécéket, és képesek azokat „túlmisztifikálni”, noha seregnyi önkéntes, lelkes és hasznos idióta piktogramokkal és utasításokkal segítette a helyénvaló altesti tájékozódásukat – vajmi kevés sikerrel.
 Rákattintva nagyítható |
Szabályok a német vécékben: „Ne fésülködj a WC-kefével és a fenekedet se töröld ki vele!”
A német média körültekintő és óvatos, elviselhetetlenül PC nyelvhasználatát magam úgy magyarítanám, hogy ezek a hálátlan migránsok nem azért szarják tele a német vécéket meg a zuhanyzókat, mert azok olyan „misztikusak meg rejtélyesek”; hanem azért, mert a muszlim világ java részén, ahonnan ők is jönnek, guggolós WC-k vannak, és pont leszarják a piktogrammokat, mert nekik amúgy is jogaik vannak, azt meg ők úgy hívják, hogy saría – Meine Herren –, ha tetszenek még emlékezni a kölni dóm előtti szilveszterre, ahol a feleségeiket és lányaikat abúzálták „az iszlám erkölcsi, morális vezérelve, az iszlám teológiai rendszerében az Isten által meghatározott helyes viselkedés, szubsztanciális jog” – vagyis a saría – alapján.
A My Religion ISLAM oldalon „Iszlám WC Etikett” néven fellelhető egy igen részletes, húszpontos, gyakorlati tanácsokat is adó szabálykönyv arra az esetre, ha „hív a természet”. A Gyakran Ismételt Kérdések között idéznek egy káfirt (hitetlent), aki úgy gondolja, hogy a nyugati stílusú öblítős WC-k kényelmesebbek, s ezért megkérdezi, szabad-e ezeket használni a guggolós-pottyantósok helyett? A pró és kontra érveket felsorakoztató bölcs válaszadó nagy kegyesen megengedi az angol WC használatát (ha már ide ette őket a fene!), de egészségügyi szempontól egyértelműen az iszlám stíl mellett teszi le a garast.
„Toilet” körkép Muzulmániából (www.toilet-guru.com)
Tehát: alkalmazkodjunk mi, az őshonosok, akik még itthon vagyunk.
Nos, ilyenkor lépnek színre a fehér faj Stockholm-szindrómás „túlteljesítői”, a legalábbvalóbb leghaladóbbak, Európa motorjai, akiket még csak megbízni sem kell, s akiknek mindenre van megoldásuk. Mint az IKEA tervezői, akik lapraszerelt mobil menekültsátrakkal kedveskedtek a „népvándorlóknak”, az új hazát keresőknek. Még maga Gyurcsányné, de akár egy párbeszéd-gender szakos a CEU-ról is csak elismerőleg bólogat, amikor az IKEA-nak a fehér faj önfeladásáról és behódolásáról – az úgynevezett társadalmi felelősségvállalásában – megfogalmazott vízióját elolvassa: „Az IKEA-nál komolyan vesszük szerepünket a helyi közösségekben, és keményen dolgozunk azért, hogy jó szomszédjai legyünk azoknak, akiknek jelen vagyunk az életében. Ennek oka, hogy mindennel, amit teszünk és mindenhol, ahol jelen vagyunk, pozitív hatást akarunk gyakorolni az emberekre és a környezetre”. Igen, ez már valóban a muszlim-migráns „közösségek” élete, akiknek lassacskán tényleg csak a szomszédjai lehetünk a saját hazánkban!
Lapraszerelt menekültsátor: a világhírű skandináv formatervezés diadala
Vagy nézzük a címlapfotó képaláírásában említett Global Fliegenschmidt GmbH, a pottyantós mobil WC-k németországi specialistájának büszke cégvezetőjét, Peter Fliegenschmiedtet. Az idők szavát megértve, a kultúrák együttélését akadályozó „guggoljak, ne guggoljak” áldilemmáját felismerő mérnök és csapata gyorsan reagált a kihívásra, és rövid időn belül piacra dobta a nyugati stílusú és az iszlám guggolós WC házasságából született „multibudit”, ami talán már az eltérő kultúrájúak részére is elfogadható lesz.
Egy német mindenre gondol. Amikor a német találékonyság a korszellemnek való megfelelési kényszerrel társul
Fliegenschmidték dizájnja meglepően egyszerű, letisztult. Fogták a klasszikus ToiToi-formát, majd a műanyag WC-csésze mellé-fölé egy guggolós platformot alakítottak ki. Fliegenschmiedt nagy jövőt jósol az új típusú budinak határokon kívül és belül, például a hazai építkezéseken, ahol gyakran alkalmaznak „külföldieket” is. Ami persze nem igaz, s még kevésbé lesz az, ha majd a számításba (ti. a Soros-tervbe) vett 34 millió, unión kívül született muszlim „polgár” otthonhoz, szavazati joghoz és „Feltétel Nélküli Alapjövedelemhez” (FNA) jut majd a kontinens árulói, a brüsszeli „keresztényszocialisták” jóvoltából. Az FNA-ért cserébe ugyanis a magántulajdonunk, ingó és – főleg – ingatlan vagyonunk egy részéről kell majd önként lemondanunk a kedvezményezettek részére.
Ígérem, jövőre fajsúlyosabb, komolyabb témákkal fogok jelentkezni, a 2020-as évtől pedig egy témába vágó Veres Péter-anekdota felelevenítésével búcsúzom (bár nem tenném le a nagy esküt, hogy pont így esett a dolog).
Történt, hogy az 50-es években felépült Veres Péter népi író és politikus, a Nemzeti Parasztpárt, majd később az Írószövetség elnöke rózsadombi háza. A beköltözés előtti bejárás alkalmával Péter bácsinak a fürdőszobában szemet szúrt a különös, le- s felhajtható tetejű fajansz, meg fölötte a víztartály: vagyis az angol WC. Kérdezte kísérőitől, hogy az mire való. Elmondták neki, mire Péter bácsi – a szisztéma működését talán nem teljesen megértve – felháborodottan kérte ki magának: „Csak nem fogom a szaromat a saját házamba’ tartani!” Majd építtetett egy békebeli pottyantós budit a kertben.
„Viszlát, 2020! Guruljunk együtt az új esztendőbe!”
Verőcei Tibor – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
