Mulasztásos kötelezettségszegés, hogy nincs főpolgármester-helyettes – nem jogerős

Mulasztásos kötelezettségszegés, hogy nincs főpolgármester-helyettes – nem jogerős

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kedden meghozott ítéletében megállapította a fővárosi önkormányzat mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt.

A bíróság közleménye szerint a pert a fővárosi kormányhivatal indította a fővárosi önkormányzattal szemben. A felperes kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az alperes mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt. A bíróság a keresetnek helyt adott, és megállapította, hogy az alperes elmulasztotta a törvényen alapuló határozathozatali kötelezettségét azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem választott meg – a saját tagjai közül – legalább egy főpolgármester-helyettest – írták.

Hírdetés

Mint olvasható, a fővárosi önkormányzat a per során nem vitatta sem a határozathozatali kötelezettségét, sem annak elmulasztását. Kizárólag alaki jellegű védekezéssel élt. Vitatta a bíróság hatáskörét, illetve álláspontja szerint a keresetet nem az önkormányzattal, hanem a közgyűléssel szemben kellett volna a felperesnek előterjesztenie.

A bíróság a fenti érveléseket nem találta megalapozottnak.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a felek a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül fellebbezést jelenthetnek be – áll a közleményben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »