Műholdfelvételek bizonyítják a civilek holttestének jelenlétét Bucsában

Műholdfelvételek bizonyítják a civilek holttestének jelenlétét Bucsában

A hétfőn közzétett műholdfelvételek megcáfolják Oroszország azon állítását, miszerint a bucsai civilek holttestei az orosz erők visszavonulása után jelent meg a lerombolt városban – tájékoztatott az AFP ügynökség a kozmikus technológiával foglalkozó Maxar vállalatra hivatkozva.

A bucsai utcákról készült, március közepéről származó műholdfelvételeken több civil holttestét is látni, amelyek az úton vagy az út mellett hevernek – ott, ahol az ukránok a saját bevallásuk szerint megtalálták őket az orosz katonák kivonulása után.

– közölte hétfőn Stephen Wood, a Maxar Technologies szóvivője.

Hírdetés

A The New York Times elemzést tett közzé a bucsai Jablonská utcából származó felnagyított felvételekről és az április eleji, holttesteket ábrázoló videófelvételekről, és arra a következtetésre jutott, hogy a holttestek már legalább három hete az utcán hevertek, vagyis attól az időponttól kezdve, amikor az oroszok bevették a várost.

Az orosz védelmi minisztérium azzal utasította el a felelősséget, hogy az összes egységük március 30-án kivonult Bucsából. A Kreml tagadja a felvételek eredetiségét, és Ukrajna által megrendezett „hamisítványoknak“ nevezte őket.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »