Műbalhé

Műbalhé

Fűzfalevél telepedett a tó tükrére, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy Mexikóvárosban lecserélik Kolumbusz Kristóf szobrát.

A két munkanélküli jó barát csendben ücsörgött a nádassal benőtt parton, mert a vadludakról szerettek volna készíteni néhány hangulatos fotót. De a ludak nem jöttek, csak az eső szitált szüntelenül, miközben komor ködök lökdösték egymást a szemközti kopár domboldal körül. És mi lesz helyette? – kérdezte Bandika. Ervin elmondta, hogy Kolumbusz mexikóvárosi szobrát igazából csak áthelyezik egy kevésbé forgalmas közterületre, a helyére pedig egy őslakos nő szobrát állítják. Így szeretnének utólag történelmi igazságot szolgáltatni: ne a kegyetlen gyarmatosító alakját kerülgessék a helyiek munkába menet, hanem a leigázott őslakosét. Bandika bólintott, hogy helyes, egyben felidézte Márquez Száz év magány című regényéből azt a részt, amikor Rebeca éjfélkor felkelt az ágyából, kiment a kertbe, majd addig tömte a szájába marokszám a földet, amíg elveszítette az eszméletét. Erről meg eszébe jutott Dél-Amerika, pontosabban a Peru nevű ország, ahol most a hírek szerint új koronavírus-variáns terjed, amelyet mű variánsnak neveznek. Azt mondják, rezisztens az oltásokkal szemben, úgyhogy itt az ideje, hogy elkezdjünk ismét rettegni. Azért nevezik mű vírusnak, mert művileg fejlesztették ki? – kérdezte Ervin. Bandika jobb híján lefényképezett egy vadkacsát, majd azt mondta: nem. A mű a görög ábécé tizenkettedik betűje. Ervin nem értette, ez miért ok arra, hogy elnevezzenek róla egy új vírusmutációt. Biztosan van valami kézenfekvőbb oka is – harapott egy hervadt Horalkyba Ervin. Bandika bólintott, hogy van hát, és elmagyarázta: azért nevezték el az új variánst éppen a műről, mert az a görög ábécé tizenkettedik betűje, most pedig 2021-et írunk. Röviden úgy mondjuk: huszonegy. Ha a huszonegyet megfordítjuk, tizenkettőt kapunk, tehát máris összeáll a kép. Érti már? Ervin koponyaüregében már csak egy megválaszolatlan kérdés maradt. Hogyan kellett volna Kolumbusznak, meg az őt követő kegyetlen kolonizátoroknak viselkedniük? Tisztelettudóbban? Tapintatosan fel kellett volna világosítaniuk a helyieket? Valahogy úgy, hogy kérem alássan, ezeket a területeket itt néhány évszázad múlva úgy is autópályák meg felhőkarcolók fogják borítani, az emberek gyorséttermekben táplálkoznak, focit néznek, és azon ügyködnek majd, hogy minél több bevételük legyen, tehát igazán nem érdemes akadékoskodni most a mélyen tisztelt őslakosságnak… mert mindehhez első lépésben az kell, hogy mi most itt gyarmatbirodalmakat hozzunk létre… úgyhogy elnézést, rakodnánk is ki a karavellákból, szabad lesz? Bandika már majdnem válaszolt, amikor végre megjelentek a vadludak. Olyan a hangjuk, mint a teszkós klarinét, susogta a sustyákos kabátjába, majd a következő hét másodperc alatt elkészített négyszáztizenhárom darab fotót. Arra értek haza, hogy meghalt Jean-Paul Belmondo, az USR Plus miniszterei otthagyták a román kormánykoalíciót, mert Florin Cîţu kormányfő távozását követelik. Még jó, hogy van itthon calvados, kapott a fejéhez Bandika, Ervin pedig úgy tett, mintha nem hallaná, holott hallotta ő, nagyon is.

Hírdetés

A szerző a Vasárnap munkatársa


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »