MSZP-s nők kertece

MSZP-s nők kertece

Szóval dübörög ez az akármi. De azért a mélyben is buzognak a dolgok, a szocialista amazonok is hozzák a kötelezőt.

Megint dübörög a nagy baloldali öszvefogás, ahogy a katasztrofális áprilisi, meg a baloldal számára szintén nagy vereséget hozó májusi választások előtt is történt.

A magyar választópolgárok döntő többségét persze nem hozza különösebben lázba, pláne akik nem a Népszava és az ATV szellemiségén és irányultságán képzelik el magánéletük, gondolkodásmódjuk és kultúrájuk Bánós és Kálmán Olgás bázisát, életük fáklyaként világító célját. Arról nem is beszélve, hogy ez a nagy összvefogás nem is összefogás, hiszen most azok próbálnak összefogni, akik nemrég szétváltak, pontosabban az évtizedekig monolit MSZP-t zilálták szét, hogy most ismét összefogjanak. Ez alól kivétel a Párbeszéd Magyarországért (PM) nevű szervetlen képződmény valamennyi önző és szélhámos politikusa, akik új szellemű pártjukat hagyták cserben a vélt koncokért.

Szóval dübörög ez az akármi. De azért a mélyben is buzognak a dolgok, a szocialista amazonok is hozzák a kötelezőt. A szép szemű Kunhalmi Áginak megint szólnia kellett, nem is beszélve a szintén szép szemű Tüttő Katiról, aki ugyan lemaradt Ági mögött az MSZP budapesti elnöki posztjáról, de azért ő is megszólt.

A fényes múltú Katalin (Fővárosi Önkormányzat, Leisztinger-élettárs,(no itt aztán szárnyalhat a képzelet) képes volt elcsoszogni Budára, a Várkert Bazárhoz, hogy sajtótájékoztatóján kijelentse, hogy a fővárosi MSZP azt firtatja, mennyit veszítenek a magyar adófizetők azzal, hogy elkészülte előtt átadták a Várkert Bazárt. Hát rengeteget, felmérni is lehetetlen, hogy mennyit.

Hírdetés

Óh szépséges Budapest, szülővárosom! Mennyit veszítettél, hogy végre valakik hetven (!) év után hozzányúltak egy torzóhoz, hogy a város szívében lévő területet rendbe tegyék, horribile dictu eredeti funkcióiát részben visszaadják. Hetven (!) év után valami végre megújul, egy olyan terület, amelyhez senki sem nyúlt, még Sarlós és Stadinger sem, Demszkyről nem is beszélve. Jellemző és egyben jelképes is, hogy az építkezés során tucatnyi magyar és német katona csontvázaira bukkantak. De Katinkánk most az adófizetőkről meg a kötbérről beszél. Még jó, hogy nem hozta fel a szocialisták kedvenc érvét, a lélegeztető gépeket, amivel már bölcs tanácsaikra egész Kínát elláthatnánk.

A másik szép szemű pedig a tankönyvhelyzet miatt aggódik, hogy ne tekintsék kísérleti nyúlnak a gyerekeket. Szerinte az elmúlt 25 évben kormányoktól függetlenül rendben ment a tankönyvfejlesztés, most 25 év tapasztalatát dobja a kukába a kormány. A kukát most szépen elhagyjuk, szerinte rendben ment a tankönyvfejlesztés (egyáltalán van ilyen szó?), szerintem meg nagyon nem ment rendben.

Ágikám, az őskorban, a géniusz Ilku Pál idején is rendszer volt az oktatás. Egy ózdi, kaposvári, gyulai, soproni gyerek is ugyanazt tanulta és egy így volt jó, hiszen a nemzet a közös kultúra, a közös emlékezet. Aztán jött Magyar Bálint karmesteri pálcája – amire azt mondod butácskán, hogy kormányoktól függetlenül működött itt jól minden – és a káosz. A biznisz tankönyvek elburjánzása vezetett oda, ami most van. Virágozzék ezer virág, aztán virágzott is. A sokszínűség, a sokféleség elméletileg gyönyörű, de az eredményét látjuk. Sokkal inkább kísérleti nyulak voltak az elmúlt évtized diákjai, mert a karmesteri pálca szétzilálta a közös alapot, azt a kohéziót, ami megvolt még az ózdi és kaposvári gyerekekben.

Persze megértem én, kampány van, a nagy kaliberű férfiak is össze-vissza beszélnek (a csodafegyver Falusról most szót nem ejtünk), szinte élvezik, hogy ökörségeket mondanak.

De hát már ti is, szép szemű lányok?


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »