MSZP: A kormány 25 év legnagyobb gazemberségére készül

Az elmúlt öt év kormányzati politikája az emberektől vette el a megélhetéshez szükséges jövedelmet, ugyanakkor saját maguknak, az állami cégek vezetőinek és „csókosaiknak” minden forrást biztosít – mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón, Győrben.

Tóbiás József szerint mintegy 700 ezer ember számára ijesztő mértéket ölt a dolgozói szegénység ma Magyarországon, mert az egészségügyben dolgozó ápoló, a pedagógus, a rendőr, a katona vagy a szociális munkás nem keres többet nettó 150 ezer forintnál. Hozzátette: eközben a kormány csak az elmúlt napokban közel 300 milliárd forintot osztott ki, amiből jutott például a jegybanknak, vezetői juttatások emelésére és az állami televízió hitelének átvállalására is.

Az ellenzéki politikus szerint az átlagosan 50 százalékos béremeléshez, amelyet még idén be lehetne vezetni, minden adott, ezért követelik, hogy a kormány ne saját magát finanszírozza, hanem tegyen azokért a dolgozókért, akik hivatásukkal a magyar államot szolgálják. Ezeknek a dolgozóknak 14 éve nem volt béremelése, és megérdemlik, hogy nettó 150 ezer forintnál többet vigyenek haza – fűzte hozzá.

Hírdetés

Gőgös Zoltán elnökhelyettes az állami földek eladásával kapcsolatban azt mondta, hogy a lépéssel a kormány „az elmúlt 25 év legnagyobb gazemberségére készül”. Úgy fogalmazott, Hollandiában húsz évvel ezelőtt az összes földet államosították annak érdekében, hogy saját kezükben tartsák ezt a vagyont. A gazdák azokat a földeket akár száz évre is bérelhetik, a bérleti jog pedig öröklődhet, mert az állam csak így tudja saját kézben tartani azt a vagyont – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a tranzakcióra a földtörvény szabályai érvényesek, hiába van rá kormányrendelet, mert egy kormányrendelet nem írhat felül egy törvényt.

Meglátása szerint a szóban forgó közel 30 ezer földrészletből befolyó mintegy 300 milliárd forintnyi bevétel jövő nyárra realizálódhat leghamarabb, és annak a pénznek egy évvel a választások előtt meglesz „a költési terepe”.

Megjegyezte: hiába adja most el a kormány a földeket, azt az MSZP vissza fogja venni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »